Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Csanaki borda

MME MME
90 perc
mester
megfizethető

Elkészítés

Elkészítés: A burgonyát megpucoljuk, megmossuk, majd kockákra vágva sós vízben puhára főzzük. Megtörjük, sóval, őrölt borssal, őrölt szerecsendióval ízesítjük. Hozzáadunk 4 tojássárgát, és jól kikeverjük.

A 1,5 kg sertéskarajt kicsontozzuk, felszeleteljük, kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, és forró étolajban kisütjük.

A veséket hosszában kettévágjuk, majd vékony szeletekre daraboljuk. A 2 fej vöröshagymát kevés olajon megdinszteljük, hozzáadjuk a vesét, majoránnával, sóval, őrölt borssal ízesítjük, és puhára pirítjuk. Majd hozzáadjuk a 30 dkg velőt, amit előzőleg lehártyáztunk, és hideg vízbe áztattunk. Ezzel együtt rövid ideig pirítjuk.

A hússzeleteket vajjal kikent tepsibe tesszük. Minden szelet köré csillagcsöves nyomózsákból burgonyapüré-koszorút nyomunk. A hússzeletekre ízlésesen ráhelyezzük a vesevelőt.

A 10 dkg szeletelt gombát kevés olajon megpároljuk, ízesítjük sóval, őrölt borssal és a burgonyára helyezzük.
Meghintjük petrezselyemmel és előmelegített sütőben készre sütjük.

Megjegyzés



Fotó: AS - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss