A biscuit, azaz keksz kifejezés egészen a rómaiakig vezethető vissza, akik a harca küldött legionáriusaik számára csomagoltak hadi ellátmány gyanánt kétszer sült, azaz bis coctus kenyérféléket. A biscuit gyakorlati jelentősége a felfedezések évszázadaiban is igen jelentős volt. A kétszer sütött/főzött, szárított kenyérfélék sokáig elálltak, így a tengert átszelő hajók ellátmányának is jelentős részét ezek a kekszek képezték.
De minden jelentősége mellett az élvezeti értéke messze maradt azoktól a változatoktól, amit már az ókorban is felfedeztek. Ezekben a kekszekben nem csak az élni vágyás munkált, hanem nagy hangsúlyt kapott az élvezet is. Ezek a sütemények tojással, zsiradékkal és tejszínnel gazdagon, cukortól édesen készültek és nem a túlélést szolgálták. A perzsa birodalomból a muszlim invázióval jutott el Spanyolországba, majd a keresztes hadjáratok útján meghódított Európa többi részét is az édes, ízes, omlós keksz. Ezeket az ízletes kis tortácskák már a 14. században kaphatóak voltak Párizsban és a reneszánsz szakácskönyvek jelentő részében is helyt kaptak ezek az apró édességek. A biscuit eközben megmaradt annak, ami volt. Bár egy korabeli dokumentum szerint az angolszász keksz száraz, ropogós, de már ízesített kenyérfélévé vált a 14. századra.
A keksz, azaz a cookie amerikai karrierje a 16. században kezdődött, amikor az angolszász gyökereit megtagadva, egy másik bevándorló népcsoport süteményei után kapott nevet. A holland telepesek koeptje-t, azaz apró kekszeket készítettek. Ezeket a kekszeket eredetileg a kemencék hőfokának vizsgálatára használták, s mivel ezek a már bekevert tésztából leszakasztott darabok voltak, így a teszt végeztével meg is ették őket. Egy idő után már önmagukért a tesztalanyokért került bemelegítésre a kemence. A hollandok az Újvilágba való érkeztük után is gyakorta ették a koeptje-t, így az Angliából behozott kekszek már ezen a néven honosodtak meg Amerikában. Ez a sütemény azonban már nem az volt, amit Angliából hoztak, mert míg a biscuit a gyakorlatiasságot jelképezte, addig a cookie-ban ott rejlett a luxus és a kényeztetés, akárcsak a perzsa és párizsi ősökben.
A 17. századtól egészen a 19. századig az amerikai kekszeket leggyakrabban otthon sütötték, általában valamilyen habcsók formájában, de gyakorta készültek mézeskalács jellegű tésztából is. Ahogy azonban az ipari fejlődésnek köszönhetően a konyhatechnika is modernizálódott, úgy szélesedett a kekszek repertoárja és vált iparilag is előállíthatóvá a cookie, így szükségtelenné vált az édes kekszek addig meglévő európai importja.
A kialakult nagy kekszarzenálban azonban születtek egyedülálló, igazi történelemmel, történetekkel bíró kekszek is. Ilyen a Philadelphiában kedvel Apee cookie, ami egy fűszeres keksz, nevét pedig az első készítőjéről Ann Page-ről kapta, aki annak idején a készülő kekszekbe applikálta a monogramját. Később a neve eggyé vált a fűszeres cookie-val, olyannyira, hogy receptkönyvekben is így Apee-ként szerepel ez a fajta sütemény.
Szintén egyedi múlttal bír az emblematikus chocolate chips cookie, ami ugyan csak 70 éves múltra tekint vissza, mégis arcává vált az összes amerikai cookie-nak. A 17. századtól kezdve a kekszek jelentős része fűszerekkel, különféle olajos magvakkal és aszalt gyümölcsökkel gazdagítva készült. A 20. század közepe táján viszont Ruth Wakefildnek és a Toll House Inn megbízhatatlan anyagraktárának köszönhetően megszületett a csokoládédarabkákkal gazdagított cookie, ami azóta jelképévé vált az amerikai keksziparnak. A kényszerűségből – a megszokott dió hiánya miatt – alkalmazott csokoládédarabokkal gazdagított sütemény nagyon hamar elterjedt és igen népszerűvé vált. Olyannyira, hogy az egyik legnagyobb csokoládégyártó cég ráállt a kekszbe tehető apró csokoládépasztillák előállítására.
A csokoládés keksz eredeti, Ruth-féle receptje minden egyes - a cég által forgalmazott - pasztillás dobozon rajta állt, de ez nem vette el az amerikaiak kísérletező kedvét, ma már több száz recept létezik. A csokis keksz készíthető fehér-, tej- vagy étcsokoládéból, kerülhet magába a tésztába is olvasztott csokoládé vagy kakaó, a csokidarabkák mellett makadámdió vagy más csonthéjas, esetleg a reform jegyében egy kis zabpehely is helyt kaphat. A tálalásnál pedig gyakorta kerítenek a markánsabb példányok mellé egy-egy gombócnyi vaníliafagylaltot.
Cookie receptek >>>
.jpg)
.jpg)
.jpg)