Citromtorta tévedésből

Sőt egy vendégünk is volt, akit igyekeztünk jól tartani, ha már ilyen hosszú utat tett meg, hogy meglátogasson minket: sütöttünk vendégmarasztaló kiflit, pizzát, főztünk gombás rostélyost hajdinával. A hétvégére aztán teljesen elveszítettem az időérzékemet, és lázasan készülődtem egy olyan ünnepre, ami csak egy hónap múlva lesz esedékes. Mindenesetre készítettünk még egyet s mást: kukoricás borsókrémlevest szombaton, zellerrel sült pulykamellet, és citromtortát vasárnap.

Vendégmarasztalás

Szóval itt voltam egy szál magam 5 férfival egy pici lakásban...Talán senkit nem lep meg, ha legfőbb feladatomnak épp a konyhai tevékenységeket tekintettem. Így sikerült elérni, hogy mindenki jól érezze magát. Az előző héten tele voltunk édességgel: kapros-túrós, tejszínes-bögrés... Még nem fogyott el az összes az utóbbi süteményből, mikor kitaláltuk, hogy kéne már valami sós is a sok édes után. Pogácsára vágytam, de már untam, hogy folyton pogácsát sütök. Kalandot szerettem volna!

Kelemennel beültünk hát a nagyfotelbe, összedugtuk a fejünket, és kiókumláltuk a megoldást: legyen vendégváró kifli! Nem tudom már, melyik könyvből néztük ki, de azt igen, hogy nem pont úgy csináltunk mindent, ahogy írva volt: mivel én igazából a pogácsa ízére vágytam, kissé "pogácsásítottuk" a hozzávalókat. Még vasárnap be is dagasztottuk a tésztát a fiacsokkal, de aznap már nem volt erőm elkészíteni. Szerencsére másnap megvolt a hajnali ébresztőm (Flóris gyerek), így idejében nekifoghattam, s reggelire friss kifliket adhattam a családnak.

Vendégmarasztaló kifli

A recept igen jó, annyira finom lett, hogy legközelebb a pogácsa is így készül majd nálunk. Épp csak a nevével volt egy kis probléma: a mi vendégünk már itt volt, másikat meg épp nem vártunk. Így lett belőle vengégmarasztaló kifli.

Hozzávalók:
50 dkg liszt
3 dkg élesztő
kevés cukor
3 kiskanál só
20 dkg vaj vagy margarin
1,5 dl tej (az enyém most kecsketej volt)
2 tojás sárgája
2 dl tejföl
2 közepes krumpli főzve
1 tojássárga és némi tej megkenni a tetejüket
magok, reszelt sajt a tetejére

Elkészítés: Az élesztőt felfuttatom - bár én mostanában rákaptam a szárított élesztőre -,  a hozzávalókat összegyúrom, dagasztom, kivéve persze azokat, amik majd a kiflik tetejére jönnek. (A krumplit még melegen összetöröm, s ha langyos, az is mehet a tésztához.) Langyos helyen duplájára kelesztem. Majd kis cipócskákat szaggatok belőle, s apró részletekben nyújtom ki. Hosszúkás háromszögeket vágok belőle, és feltekerem úgy, hogy a szélesebb részénél kezdem. (Lehet tölteléket is tenni bele - én néhányba tettem zellert, néhányba paprikát: nem volt rossz úgy sem, de  csak hirtelen ötlet volt. És finomabbra is sültek azok, amikben nem volt semmi.) Sütőpapírra teszem őket, a tetejüket kevés tejjel elkevert tojássárgájával kenem meg, majd jöhetnek a magok. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 percig sütöm őket, mielőtt kivenném, tűpróbával ellenőrzöm.

Amint az utolsó tálca kifli is kisült, felkerekedtek a férfiak - mindnyájan -, hogy megmutassák a Cliveden Palace-t a sógoromnak,  s tegyenek egy nagy tavaszi sétát a kertjében. Útravalónak, piknikre is tökéletes egy ilyen kifli. Épp csak egyetlen hibája volt a dolognak: a gondosan elkészített csomagot sikerült otthon felejteni...

Azért a kirándulás jó volt: nyíltak a rododendronok, a fiúk kiszaladozták magukat - csak mikor leültek, hogy piknikezzenek, akkor érte őket kisebb csalódás. (Én nem voltam velük, nem fértem már be az autóba, csak a képeket láttam.)

A kifli így is majdnem elfogyott estére. "Takarodó" után Sebő még előszambázott, hogy éhes. És még enne - de nem akármit. Egy kis kifli épp megfelelne. Fogmosás után voltunk már, a vacsora is megvolt bőségesen, így a kérést elutasítottuk, de mikor visszament a szobába, gyorsan összekapartam a maradék vendégmarasztalót, és alaposan eldugtam: legalább a két gyereknek jusson majd reggelire!

Kedden a Burnham Beeches-t nézték meg. Akkor nem kaptak útravalót (vagyis kaptak, csak nem olyan finomat, mint amit előző nap itthon feledtek), de megígértem, hogy igazán remek ebéddel várom majd őket.

Gombás rostélyos zöldfűszeres szafttal és hajdinával

Szeretem nézegetni a konyhai lapokat. Ha valaki jön hozzánk otthonról, sokszor kérek is. Odateszem a polcra a nagyfotel mellé, s egy-egy szabad negyedórában beülünk a fiúkkal, előveszünk egy újságot, és végignézzük, kommentáljuk a recepteket, a képeket, magát az ételt. Olykor megjelölünk egyet, hogy elkészítjük a héten, jövő héten. Ez így megy hetekig, hónapokig.

Aztán megunom ("őrület, hogy mennyi itt a papír!"), és sorra veszem őket: jön az utolsó mustra. Ami tetszik, amiről el tudom képzelni, hogy valaha elkészítsem, azt kivágom, ami megmarad, az vagy megy az újrahasznosítóba, vagy félreteszem, hogy házon belül hasznosítsuk: jó lesz a gyerekeknek nyírni, ragasztani (fúrni-faragni), vagy az egészet miszlikbe vágjuk, és mozaikot készítünk belőle.

A kivágott részek pedig nagy dossziékba kerülnek. Van mindenféle dosszié: húsos-halas, zöldséges, leveses, salátás, süteményesből pedig kettő is. Mikor Sebő babát vártam, abba kellett hagynom a munkát (a biztonság kedvéért), sőt feküdni, majd pihenni kellett jó ideig (nem végig, de azért sokáig). Akkor kezdtem hozzá ehhez a nagy munkához. Azóta már nincs sok gond vele. Csak legyen itthon elég papír, amire felragasztom (lehetőleg újrahasznosított), meg fűzhető műanyag tokok, és persze legyen elég hely a dossziékban. Aztán ha összeírom, mi legyen a heti menü, akkor megint odagyűjtök valakit magam mellé, előveszem a dosszíékat (néha egy-egy szakácskönyv is szerepet kap), és kiválasztjuk, mit is együnk a jövő héten (s mikor ez is megvan, akkor össze lehet írni a bevásárlólistát).

Na, egy ilyen mappában szerepel ez is. Az elsők közt került be a gyűjteménybe. Ha igazán finom ételt szeretnék, olyankor előkerül ez a recept is. Van egy-két kézzel írt kiegészítés mellette - pl. az eredetiben nincs fokhagyma, de már évek óta ugyanúgy készítem: nem variálok. Így jó. Most nem volt itthon sülthúskockám (majd Magyarországról hozunk), ezért az kimaradt. Így nem volt olyan erőteljes íze, talán még finomabb volt, mint korábban. Hamarosan ez is bekerül a recept mellé széljegyzetnek. Nokedlivel, tésztával, árpagyönggyel is körítem olykor, de legfinomabb eddig hajdinával volt.

Hozzávalók:
6 szelet sertéstarja vagy más nem túl száraz sertéshús
só
bors
olaj
1 gerezd fokhagyma egészben
1 kis fej vöröshagyma kockára vágva
(1 sütlhússzaft kocka - ez nekem most elmaradt, de nem tűnt fel senkinek)
fél marék szárított erdei gomba
1,5 marék szeletelt fagyasztott csiperke
1 paradicsom
vágott zöldfűszerek: ha friss, akkor 1-1 evőkanálnyi abból, ami épp van, ha szárított, akkor 1-1 kiskanálnyi. petrezselyem, zsálya, zsázsa, kakukkfű, rozmaring, snidling, én most kakukkfüvet, zsályát és snidlinget tettem bele
1 evőkanál Worchester-szósz
1 evőkanál szójaszósz
bő 1 dl tejszín

Elkészítés: A húsokat kissé kiklopfolom, óvatosan sózom (mert a sülthúskocka, a szójaszósz is sós), borsozom, majd forró olajon elősütöm, s kiveszem a serpenyőből. A visszamaradt zsiradékon megdinsztelem a vöröshagymát és a fokhagymát, majd rádobom a gombákat és a sülthúskockát, a paradicsomot és a fűszereket. A gomba és a paradicsom levet eresztenek. Ebbe a lébe teszem vissza a húsokat. Felöntöm a szója- és Worchester-szósszal, s fedő alatt kevés lével puhára főzöm. Ha elfövi a levét, mindig pótolom kevéssel. A végén beleöltöm a tejszínt, azzal is összeforralom, s ekkor készen is van. Nem gyors étel, a hús vastagságától függően kell neki úgy egy óra, és nem lehet hosszú időre magára hagyni sem, de megéri!
(Viszont lehet közben mosogatni, szekrényt takarítani, vasalni a nappaliban - és persze elkészíteni a hajdinát.)

Egyszerű hajdninaköret

Hozzávalók:
2 bögre hajdina
4 bögre víz
1 kis fej vöröshagyma
olaj
1 leveskocka

Elkészítés: Úgy készítem, mint a rizst. Kevés olajon megpirítom a szemeket, kétszeres mennyiségű meleg vízzel felöntöm, jöhet bele a leveskocka és az egész hagyma. A leveskockával még megkeverem párszor, hogy biztosan szétmenjen benne, majd fedő alatt gyenge tűzön főzöm. Ha kész, tálalásig hagyom a fedő alatt, de félrehúzom a tűzhelyről.

Jól jött a finom étel: kétszer is elázott a társaság, piknik sem volt, csak bolti zabos keksz... A férjem már hazaindulás előtt hívott, hogy legyen ám ebéd, mert mindenki éhen akar pistulni. Mivel tudtam, mikor indulnak, már terített asztallal várhattam a férfiakat. Mindenki elégedett volt, még Flóris is, akibe pedig mostanában úgy kell beleimádkozni az ételt. Csak úgy tátotta a száját az újabb falatért...!

Mi, felnőttek vörösbort ittunk hozzá. Hogy milyet, nem tudom (gondolom, valami dél-afrikait vagy kaliforniait), de most megnéztem az eredeti lapot, és írva vagyon, hogy a Villányi pinot noir vagy a kékportó illik hozzá legjobban.

Pizza vacsorára

J. bácsi, aki egyébként nem éltes korával szolgált rá erre a megnevezésre (mivel a férjem öccse), hanem csupán azzal, hogy huszonpár évvel előbb született, mint a fiaim -, nos, J. bácsi a szerdát Londonban töltötte, s begyűjtött néhány újabb feledhetetlen élményt. Én pedig megpróbáltam kihasználni az alkalmat: rendbe rakni pár dolgot, amit az elmúlt napokban hanyagoltam, kitalálni a hétvégi menüt, és boltba menni a gyerekekkel, hogy beszerezzünk némi extra sajtot az esti pizzához.

A vásárlás előtt bedagasztottuk a pizzát, aztán magára hagytuk úgy másfél órára apát (meg a tésztát is), hadd dolgozzon végre egy kicsit mindenféle zargatás nélkül, vagy csak élvezhesse kicsit az egyedüllétet. Bepakoltam a babakocsiba mindent, amire szükség lehet: naptej, nyári sapka, esőkabát, kis zokni, pelenka, rizstej stb. (felemás idő volt, nem lehetett tudni, merre billen a barométer... nem is sok híja volt, hogy nem áztunk meg, de végül épp hazaértünk az eső előtt). Aztán elindult a konvoj a távolabbi bolt felé. Egész zökkenőmentesen zajlott a boltozás: Kele ugyan nekifogott körözni a méregdrága orchideák körül az elején, ám aztán, hogy sietve elhagytuk a zöldséges-virágos részleget, már nem volt nagyobb gond. Csupán arról kellett meggyőznöm őket, hogy nem vesszük le (és meg) minden második kekszet, ami a polcon van.

Mikor hazajöttünk, kinyújtottuk a pizzát, elkészíttettem a szószt, rádobáltam a feltétet, és már ment is a sütőbe. Nem vagyok nagy pizzaőrült, sőt bizonyos pizzákat (pl. bolti vagy nagyon fűszeres változatok) meg sem bírok enni, gyakran még szagolni sem nagyon esik jól egyiket-másikat. De nem csak én vagyok ebben a családban - és jóideje kiderült, hogy bizony a többiek nem vetik meg ezt a lepényfélét, ezért rá-rávettem magam, hogy pizzát süssek. Mostanra kiforrta magát a dolog, és van néhány változatom, ami nekik is, nekem is igazán ízlik. Íme:

Pizza

Hozzávalók 2 tepsi pizzához:

A tésztához:
60 dkg liszt
0,75 dl olaj (olíva- vagy napraforgó - igazi pizzahívők olívát tegyenek hozzá, én napraforgóval szoktam csinálni)
1 teáskanál szárított oregano
3 dkg élesztő
1,5 teáskanál só
kevés őrölt bors
annyi lagyos víz, amennyi ahhoz kell, hogy jól dagasztható tésztát kapjak

A pizzaszószt Stahl Judit receptje alapján készítem - bár nem tudom, ugyanúgy-e, mert már rég nyitottam ki a könyvet, amiben szerepel. Leírom, ez a mostani hogy készült - szintén két adagra:

kb. 10-15 dkg sűrített paradicsom
3-4 gerezd fokhagyma összetörve vagy apróra vágva
kevés só, bors
langyos víz
3-4 evőkanál olívaolaj
(szárított oragano - én nem szeretem nagyon fűszeresen, ezért a szószba már nem teszek oraganót, de aki szereti, az tegyen kb. 2-3 evőkanállal)

A paradicsomhoz kanalanként hozzákeverem az olajat, ez besűríti, ezért utána annyi vizet keverek hozzá, hogy jól kenhető legyen a szósz. Hozzákeverem a fokhagymát, kicsi sót, borsot, oreganót.

Ananászos-kukoricás feltét

8 karika konzerv ananász
1 doboz konzerv kukorica
snidling
sajtok (mozzarella, reszelt parmezán, reszelt edami vagy trappista)
(kevés csípős paprikával vagy csípős olajbogyóval az igazi, de azt kénytelen vagyok lehagyni róla, mert kizárólag én szeretem a csípős ízeket a családban)

Szép sorjában mindent ráteszek a tésztára: először a szószt, majd az ananászt, majd a kukoricát és a snidlinget, a mozzarellát, a parmezánt, a reszelt edamit. 180 foka előmelegített sütőben kb. 20 percig sütöm.

Gombás-olajbogyós feltét

2 marék szeletelt fagyasztott csiperke
1-2 teáskanál kakukkfű
1 kisebb vöröshagyma apróra vágva
kevés napraforgóolaj
só
bors
fekete vagy zöld olajbogyó szeletelve
sajtok (mozzarella, reszelt parmezán, reszelt edami vagy trappista - ezen most az első három képviseltette magát)

Az olajon a hagymát és a gombát megdinsztelem, beleszórom a kakukkfüvet, sózom, borsozom, majd beleforgatom egy kevés pizzaszószba. A pizza tetejére is teszek a szószból, ráteszem a gombás egyveleget, a szeletelt olajbogyót, a sajtokat sorban. Ugyanúgy sütöm, mint az előzőt.

Dobozolás

J. bácsi péntek reggel elutazott, szerencsésen haza is ért. Én pedig visszatértem a dobozoláshoz (Tóték óta tudjuk, hogy könnyen szenvedélyévé válik az embernek.)

Véletlenül épp most kaptunk egy étkészletet a szomszéd magyar házaspártól. A házibácsi hagyta rájuk, de nem használták, sőt most újat vettek maguknak, így végre szerettek volna megszabadulni ettől, különben is csak a helyet foglalta náluk. Nekünk meg minden ilyesmi jól jön. Különösen, hogy egészen megtetszett ez a készlet. Hihetetlen, mennyire fel tudja dobni az ember hangulatát, ha új tányérból eheti az ebédjét! Szinte megjött a kedvem a mosogatáshoz is! (Csak hogy minden darab minél előbb a helyére kerüljön újra.)

Az új készletnek persze hely kellett. S ha már úgyis itt tartunk, kipakoltam pár dolgot a konyhából is: eltettem a régi étkészletet s néhány konyhai eszközt, amikről eldöntöttem, hogy szeptemberig már nem használom őket.

Szombaton ugyanez ment. Nem panaszkodom, jól haladok, de mennél többet pakolok, annál inkább elszörnyülködök, hogy micsoda emberfeletti munka lesz itt mindent becsomagolni. Főleg hogy kicsit hajaz a dolog Déva várának esetére: amit bepakolok szépen a dobozokba, az különösen érdekessé válik a gyerekek számára, és leküzdhetetlen vágyat éreznek, hogy alaposan szemügyre vegyék, mi van benne. S hát az alapossághoz elengedhetetlen, hogy mindent kiszedjenek, s a szőnyegen szépen, egymástól kellő távolságban helyezzenek el...

Négy új dobozom keletkezett így, ebből három törékeny, de csak kettőt tudtam rendesen lezárni. Sorba raktam őket a nappali szőnyegén. Gondolni lehet, mi volt a fiúk első dolga, mikor meglátták őket... És persze, Flórisnak is az a kedvenc zarándokhelye.

Szombaton aztán délelőtt még két doboz közt összedobtam egy borsókrémlevest, délután pedig már az "ünnepre" készültem.

Kukoricás borsókrémleves

Viszonylag ritkán veszem rá magam erre a levesre a passzírozás miatt - pedig megérné gyakrabban készíteni. A gyerekek teljesen odáig vannak érte. Sebő imádja a pirítóssal kimártogatni, Kele pedig kétszer is szedett. Ha gyerekes vendégeket hív az ember, különösen hálás étel ez: mivel krémleves, kellően ünnepi, és minden gyerek megette eddig: édeskés is, kukoricás is - mi kell még...?

Hozzávalók:
50 dkg zölborsó
só
kevés ételízesítő vagy 1/4 leveskocka
1 l víz
40 dkg kukorica (konzerv)
3 teáskanál étkezési keményítő
1 kávéskanál édes pirospaprika
4 evőkanál creme fraîche vagy 1 evőkanál tejszín + 3 evőkanál tejföl
4 evőkanál finomra vágott metélőhagyma

Elkészítés: A borsót sós vízben 20 percig főzzük. Beleteszünk 30 dkg kukoricát, majd az egészet mindenestül összeturmixoljuk. Ezután szitán vagy paradicsompasszírozón át kell nyomni. Felöntjük a vízzel, ellenőrizzük, hogy megfelelően sós-e.
A tejszínt, a tejfölt, a pirospaprikát és a keményítőt összedolgozzuk, behabarjuk vele a levest, kissé beforraljuk. Tálalás előtt megszórjuk metélőhagymával és a maradék kukoricával.
Üres vagy fokhagymás pirítóssal fogyasztjuk.

A tévedés

Tévedésből ünnepre készültem már vagy másfél hete. Valahol a vendégvárás és a betegségek határmezsgyéjén a fejembe fészkelte magát, hogy most vasárnap lesz a házassági évfordulónk. Fellélegezve konstatáltam, hogy de jó, na, ez még idejében eszembe jutott... aztán jött a vendégség, gyémánt jubileum, templomi parti, miegymás, és eszembe sem jutott utánagondolni, vajon tényleg minden a helyén van-e ekörül a dolog körül.

Ajándékot vettem, elővettem a szép, tengeri herkenyűs nyári tányérokat, a fiúkkal gondosan kiválasztottuk az ünnepi menüt. Mivel a nevezetes nap épp vasárnapra esett volna - még arra is tekintettel voltunk, hogy előre el lehessen készíteni mindent. El is készítettem mindent szombaton - a saláta kivételével. Másnap reggel aztán félálomban (Flóris gyerek turbékolása közepette) elábrándoztam, hogy lám-lám, megint eljött az idő, újra eltelt egy év, csak most házasodtunk, s már a kilencediket kezdjük.. stb. S persze jött a kihagyhatatlan "nyolc évvel ezelőtt ilyenkor..." gondolatkör. De valami nem stimmelt... nyolc évvel ezelőtt valahogy nem így voltak a dolgok... valahogy sokkal jobban benne jártunk a nyárban...

...és akkor hirtelen helyükre kerültek  a kockák. HÁT PERSZE!!! Mert akkor július volt, most meg még csak június. (Hoppá!)

Na szép! Szégyenkezve vonultam ki a konyhába (bár nem teljesen önszántamból - Flórisom megadta a szükséges lökést), s készítettem a reggeli kávémat. Én meg már szanaszéjjel kürtöltem! (Nem tudom, használják-e az angolok ezt a kifejezést, de rögtön ez jutott eszembe: crazy hen...) Persze az ünnepi menü elfogy majd így is, kétségtelen. És különben is, mire tényleg ideje lesz, már eléggé el leszek havazva, közel lesz a magyarországi út, addigra össze kell csomagolni a lakást..., ki tudja, mire futja majd az erőmből, az időmből...? Mi lenne, ha mégis ünnepelnénk ma...?

A középutat választottuk: megünnepeltük a 7 év 11 hónapnyi házasságunkat egy finom ebéddel, de ajándékról szó sem esett. Utólag nézve örülök is, hogy "kaptunk még egy kis időt", mert már régóta tervezgettem, hogy idén megpróbálom elpasszintani a két nagyfiút, és apával majdnem kettesben elmegyünk valahová. Eddig ezt nem lehetett, mert Kele nemigen maradt meg senkivel. Tavaly ilyenkor, mikor a szülés körüli aggodalmaim felszínre törtek, még akkor is az volt az egyik legjelentősebb kérdés, hogy ha hirtelen kellene menni, Kele vajon hogyan viselné, hogy más vigyáz rá... Ma már nincs gond ezzel. Most csak épp senki nem ért rá. Szombat este már épp kezdtem nekikeseredni, hogy hiába a nagy készület és a lehetőség, az idei évfordulónk is csak olyan lesz, mint egy átlagos vasárnap...

Hát igen, majdnem átlagos vasárnap lett - merthogy az is volt. De él a remény, hogy egy hónap múlva talán minden másképp alakul majd!

Zelleres pulykamell besamelmártással

Leves maradt még tegnapról, így arra nem volt gondom. A főételt is elkészítettem még szombat este. Ne is mondjam: ez is a híres húsos dosszié egyik ünnepi darabja.

Hozzávalók:
60 dkg pulykamellfilé
40 dkg zellergumó
10 dkg sárgarépa
1 kaliforniai paprika
1 -2 csipet őrölt gyömbér
só, bors, olaj
A mártáshoz:
5 dkg vaj
4 dkg liszt
3 dl tej
1 tojássárgája
1 csipet őrölt szerecsendió
reszelt vagy kockasajt

Elkészítés: A húst hivatalosan szeletekre kell vágni, és kicsit kiklopfolni, sózni, borsozni, elősütni. De én most este készítettem, Flóris a nyakamban próbált épp elaludni. (Mostanában megint nagyon nyűgös az elalvásoknál - talán megint nő egy foga, meg más nyavalyái is vannak - így nem gyötröm azzal, hogy egyedül próbálom altatni, úgyis csak sírás lenne a vége). Így viszont ugrott a húsfelvágás, elmaradt a klopfolás. Kipróbáltam, milyen lesz, ha egészben sütöm meg a mellet. Annyi különbséggel készítettem az eredetihez képest, hogy 20 perccel az elősütés előtt besóztam, megborsoztam, megszórtam kevés gyömbérrel, hogy legyen ideje átjárnia az ízeknek a vastagabb húsdarabot.
Míg a húst állt a sóban, addig felvágtam a zöldségeket szép, hosszúkás darabokra. Előmelegítettem a sütőt, tepsit készítettem, sütőpapírt vágtam. Ezután kevés olajon elősütöttem a húst, majd a tepsibe tettem.
Következő lépésként a felvágott zöldségeket a maradék olajon egy kevés sóval és gyömbérrel megdinszteltem, majd a hús tetejére halmoztam, lefedtem a tepsit alufóliával, és 220 fokon sütöttem fél óráig. Közben elkészítettem a besamelt.
A már használt serpenyőt hasznosítottam újra: vajat olvasztottam benne, majd lisztet szórtam bele, azt megpirítottam, majd felöntöttem egy kevés tejjel. Mikor besűrűsödött, újra felöntöttem egy kevéssel - háromszorra öntöttem rá az egészet. Kevés sót tettem ebbe is, és két csipet őrölt szerecsendiót, végül egy kockasajtot, ha amellett döntök - és most így volt, mert a pizzához el is használtuk az összes reszelhető sajtunkat. Mivel másnapra készítettem, a tojássárgát most kihagytam, biztos, ami biztos. Ezt a mártást öntöttem a zöldségek tetejére, valamint még kb. 1 deci vizet, és visszatettem a sütőbe újabb 20 percre. (Ha reszelt sajttal készítettem volna, azt kb. negyed órával, 10 perccel a vége előtt szórtam volna a hús(ok) tetejére).

Próbáljátok ki! Meglepően finom! Egyszerű párolt rizzsel körítettem, ecetes paprikás-paradicsomos kukoricasalátát készítettem hozzá.

Túrókrémes citromtorta

Szerdán, mikor kigondoltam a heti menüt, kiadtam házi feladatnak, hogy keressenek nekem a fiúk valami finom ünnepi süteményt, amit elkészíthetünk vasárnapra. Adtam melléjük néhány képes szakácskönyvet (hozott pár újat a sógorom otthonról), s ők boldogan keresgéltek. Sebő talált rá a citromtortára. Tetszett az ötlet - nagyon is. Aztán elolvastam a receptet - az viszont cseppet sem... De nem hagytam annyiban a dolgot. Egészen másféle torta lett, mint amit kinéztünk, de citromtorta lett - és igen finom.

A tészta egy francia narancsos szelet nevű sütemény citromos változata.

Hozzávalók:
4 tojás
17,5 dkg cukor
csipet só
7,5 dkg liszt
1,5 evőkanál étkezési keményítő
fél teáskanál sütőpor
7,5 dkg olvasztott vaj + egy kevés a forma kikenéséhez
1 evőkanál darált mandula
1 waxolatlan citrom leve és reszelt héja

Elkészítés: A tortaformát kevés vajjal kikenjük, és darált mandulával megszórjuk a vajas felületet. Erre jön majd a tészta (ha elkészítettük).
A tojásokat szétválasztjuk, a tojássárgákat a cukorral, majd a vajjal habosra keverjük. A citromot forró vízben alaposan megmossuk, a héját lereszeljük. A tojások fehérjét kemény habbá verjük a sóval, majd a lisztes-keményítős-sütőporos egyveleggel, valamit a citrom héjával és levével óvatosan összedolgozzuk.
180 fokra előmelegített sütőben 25-30 percig sütjük. Ha elkészült, 10 percig a kikapcsolt sütőben hagyjuk, majd rácsra téve hűtjük.
 
A krémhez:
25 dkg túró vagy quark (én ez utóbbival készítettem)
2 dl tejszín
3 evőkanál cukor megdarálva
2 csomag vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja és fél citrom leve
1 csomag habfixáló
 
Elkészítés: A túrót a cukrokkal, a citromhéjjal és -lével alaposan kikeverem. A tejszínt a habfixálóval felverem, majd óvatosan a túrós masszához keverem. Ezzel töltöm meg a tésztát. Ha jut a tetejére is, az külön jó!

Máz és díszítés
6 evőkanál cukrot megdarálok, 3 evőkanál citromlével összedolgozom, majd a torta tetejére simítom. A díszítéshez egy újabb citromot használtam (ez így már összesen 3 citromot jelent!). A nyolc citromcikk jelképezte az éveket, a 3 kis áfonya középütt a fiacskákat - Sebő volt a tortadíszítés szimboliájának szellemi atyja.

A díszítés után hűtőbe tettem. Másnap aztán azt is kitapasztaltuk, mikor a legfinomabb. Akkor, ha kivettük a hűtőből, és még várunk úgy 10 -15 percet, hogy ne legyen teljesen hideg a tészta, mikor fogyasztjuk.

Ne is mondjam, milyen finom lett ez az alapvetően egyszerű sütemény. A bőséges ebéd után még elfogyott a torta 3/4 része. Sőt kicsit több is, mert Sebő önszorgalomból leszedegette a megmaradt részről a cukormázat. Így aztán mikor ebéd után váratlanul betoppant egy vendég, s a férjem kávét és süteményt helyezett kilátásba, csendesen szurkoltam, hogy el ne fogadja a meghívást, mert nemigen tudtam volna vállalni előtte azt a rongyos külsőt, amit azóta szegény citromtorta felvett... szerencsére az illető épp csak beugrott, leülni sem akart. Ilyenkor általában kellően csalódott vagyok - de most egészen megkönnyebbültem.

Tudom, adós vagyok még több, költözés körüli sztorival is - nem felejtettem el! Ígérem, az sem fog elmaradni!