Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Citromos-zahtaros cukkinikrémleves

30 perc
egyszerű
olcsó

Elkészítés

Elkészítés: A hagymát felkockáztam, a cukkinit vékony karikákra gyalultam. A hagymát nagyjából 2 dl levesben puhára főztem, majd hozzáadtam a cukkinit, amiből egy keveset félretettem a tálaláshoz. Amint a cukkini kezdett összeesni, megszórtam a zahtarral, felöntöttem a maradék levessel, és felforraltam. Mire felforr, a vékony cukkiniszeletek tökéletesen megpuhulnak, de nem főnek szét. Félrehúztam a tűzhelyről, fűszereztem római köménnyel, hozzákanalaztam a tehinát, majd meglocsoltam citromlével. Az egészet magas fokozaton leturmixoltam, sóval, borssal ízesítettem.

Azon nyomban kis csészékbe mertem, cukkini- és citromkarikákkal díszítettem, kevés zahtarral megszórtam, és forrón tálaltam.

Megjegyzés

Semmiféle más sűrítő nem szükséges hozzá, a tehinától kellemesen krémes lesz az állaga – a zahtarnak és a római köménynek köszönhetően izgalmasan keleties, a citromlé pedig pikánsan savanykássá varázsolja. Aki kevésbé savanykásan kedveli, használhat hozzá kevesebb citromlét. - Habliliom

Ezek is érdekelhetnek

Friss