Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Citromos-krémsajtos pite

60 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • A tésztához:
  • 25 dkg vajas keksz
  • 3 evőkanál cukor
  • csipet só
  • 5 evőkanál lágy vaj
  • A töltelékhez:
  • 1 teáskanál zselatin
  • 4 evőkanál víz
  • 5 nagy tojás (2 egész, 3 szétválasztva)
  • 15 dkg cukor
  • 1 evőkanál kukoricakeményítő
  • csipet só
  • 1 evőkanál reszelt citromhéj
  • 4 citrom leve
  • 1,5 dl tejszín
  • 30 dkg krém sajt

Elkészítés

  1. A kekszet megdaráljuk, hozzáadjuk a cukrot és a sót, majd a vajat, és addig keverjük, míg nedves homok állagot kap. Egy piteformaba belenyomkodjuk úgy, hogy pereme is legyen.
  2. 180 fokra előmelegített sütőben 15 percig sütjük, majd hagyjuk kihűlni.
  3. A töltelékhez a 2 egész tojást és 3 tojássárgát a cukorral és a keményítővel krémesre keverjük, hozzáadjuk a citromlevet, a citromhéjat és a tejszínt, közepes lángon 4-5 percig kevergetve főzzük.
  4. A tűzről levéve hozzákeverjük a 4 evőkanál vízzel elkevert zselatint, majd a krémsajtot, simára keverjük robotgéppel. A krémbe óvatosan beleforgatjuk a csipet sóval keményre vert maradék 3 tojásfehérjét, és a kihűlt kekszes alapra simítjuk.
  5. Néhány órára hűtőbe tesszük, majd szeletelve tálaljuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss