Mindmegette.hu
Keress receptre vagy hozzávalóra
Cikk
MME
A tagadás nagyon gyakori azoknál, akik nem akarnak vagy tudnak szembesülni a túlsúllyal. Adrienn sátorszerű ruhákban járt, kerülte a tükröket, és ha valaki azt mondta neki, kicsit fogynia kellene, általában azt válaszolta, hogy törődjön a saját dolgával. Amikor viszont már muszáj volt szembesülnie a helyzettel, határozott lépéseket tett annak érdekében, hogy karcsúbb, egészségesebb legyen, és az egész életét megváltoztatta. Az elmúlt két évben öt ruhamérettel lett kisebb, ma lényegében bármit felvehet.
Diétázol, tornázol és mégsem tudsz fogyni? Előfordul, hogy úgy érzed, mindent jól csinálsz, mégsem vezet eredményre a kőkemény munka. Nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni: egyszerű dolgok is gátolhatják a fogyást.
Nádcukrot teszünk a kávénkba, és előbb nyúlunk a banánért, mint egy kocka csokiért, mert úgy gondoljuk az egészségesebb? Akkor ideje ezen szokásunkon változtatni - eloszlatjuk a cukorral kapcsolatos tévhiteket!
Fogyókúrázol, vagy csak ügyelsz rá, mikor, mit és mennyit eszel, hogy megtartsd a nehezen elért versenysúlyodat? Akkor van egy jó hírünk számodra: akadnak olyan ételek, amikből bármikor a nap folyamán annyit ehetsz, amennyit csak szeretnél, mert annyira alacsony a kalóriatartalmuk.
Vajon mit jelent pontosan a kalória? Hogyan számolhatjuk ki az energiaigényünket? Mire kell figyelni ezzel kapcsolatban, ha fogyni szeretnénk? Minden égető kérdést megválaszolunk!
Fehér rizs vagy barna? Gyorsan, vagy lassan felszívódó szénhidrát? Fagyi vagy gyümölcs? Az egészséges életmód követőinek ad segítséget Amanda.
Egy ideje már lázban tartja a Reddit közösségét az a kép, ami azt hivatott illusztrálni, hogy milyen összetevőkből áll a mogyorókrém, mielőtt teljesen összekevernék. Persze eddig sem azért ettük ezt a csemegét, mert annyira egészséges, hanem azért, mert sajnos tényleg durván finom.
Ha számít a kalóriaérték, egy sovány hús mellé nem jó párosítás a rizs vagy a krumpli. Szerencsére számtalan szuper alacsony kalóriatartalmú köretreceptünk van, mutatunk néhányat.
Mivel nagyon szerettétek a sorozatunk első részét - amit egy amerikai Instagram influenszer inspirált - így elkészítettük a folytatást.
Mindenki álmodozik arról, hogy egyszer megtudja, mi az optimális testsúlyvesztés képlete. Fülöp Lili, dietetikus most elárulja neked. A cikk végére rájöhetsz, hogy ez nem is olyan bonyolult, mint elsőre tűnik.
Videó
A cukkini a nyár egyik legkedveltebb zöldsége. Rántva, töltve, rakottan, vagy tésztának gyakran készítjük. Ám korántsem biztos, hogy mindent tudsz erről a szuperegészséges zöldségről.
Ne csak a lottószámokat figyeld minden héten: a biztos fogyás receptje is meghatározható számokkal! Érdemes nap mint nap ellenőrizni...
A 33 éves Melissa ikrei születése után heti öt napot edzett és teljesen lemondott az egészségtelen ételekről, hogy megszabaduljon a pluszkilóitól és a lógó bőrétől. Fogyása után alig lehet ráismerni!
Kíváncsi vagy, mennyi kalória és szénhidrát található a banánban, a narancsban, vagy épp a gránátalmában? Akkor csekkold le a videónkat, amiben minden fontos információt megtalálsz!
Ez egy kiadós amerikai reggeli, amely kolbászból, rántott steakből, saját készítésű pogácsából áll, amelyet speciális mártásokkal ízesítünk. Hagyományosan a földművesek reggelije volt, hajnalban a munka előtt fogyasztották. Valóságos kalóriabomba, amit napokig ehet a család, inkább ebédre, mint reggelire.