Fortepan

Igazi időutazás végignézni a régi fotókat. Nemcsak a jól ismert magyar városok mutattak teljesen más képet, de ma már egy családi otthonban is teljesen más gépek és berendezések állnak, mint alig negyven évvel ezelőtt.

Régi ízek, régi emlékek. Nemcsak az illatok, hanem az ízek is képesek időutazásra vinni az embert. Sokan vannak, akik azonnal visszarepülnek az időben negyven vagy ötven évet, amint megkóstolják az igazi paradicsomlevet, vagy meghallják azt, hogy TV linzer.

Nem kell olyan sokat visszautazni az időben, elég csak két évtizedet, és teljesen máshogy néztek ki a magyar boltok. Nemcsak az üzletkép, de a berendezések is mások voltak, mint ma. Eltűnt a pulton álló kávédaráló, a kenyérhez használt zsírpapír, a szódásszifon és egyesek szerint a kedvesség is.

Sokan vannak, akik még ma is elsősorban a piacról, a kofáktól szerzik be a friss zöldséget és gyümölcsöt, a húst a hentestől, a vágott virágot pedig a virágárustól. A boltok megjelenésével azonban fokozatosan a háttérbe szorult a piacozás, melynek egykoron igazi kultúrája, hagyománya volt.

A fotókat nézegetve az első gondolat ami felvillan bennünk, hogy piszkosul nagyot változott a világ közel egy évszázad távlatában. Akkoriban a legnagyobb kincs az volt, ha a család együtt lehetett karácsonykor, volt mit enni, és nem éppen valamilyen háború dúlt. Ma ezzel szemben – tisztelet a kivételnek – a játékkonzolok, az okostelefonok, és a méregdrága sportcipők hozzák el a meghitt karácsonyt. Utazzunk egy picit vissza az időbe, és vegyük észre; ettől sokkal kevesebb dolog is elég, hogy boldog karácsonyunk legyen.

Annyira felgyorsult világban élünk, hogy sokszor már azt is nehéz felidézni, hogy 10 évvel ezelőtt hol, mit és milyen körülmények között vásároltunk, nemhogy 40-50 évvel ezelőtt. Így nem csoda, hogy a Z generáció csak nehezen, esetleg kortörténeti lenyomatok alapján tudja elképzelni, milyen volt egy bevásárlás például a vasárnapi ebédhez a plázák és a szupermarketek kora előtt. Újra a Fortepan mesés világába ástuk magunkat.

A hot dog ma már egy olyan kaja, amit a világ minden részén ismernek és szeretnek. Legyen sajttal bevonva, ketchuppal, mustárral vagy chilivel meglocsolva, esetleg pirított hagymával halmozva, ma már a legtöbb gyorsétterem és streetfood kocsi kínálatában megtalálható. Sokan az Egyesült Államok nemzeti konyhájának termékeként ismerik, ám a hot dog gyökerei évszázadokkal azelőttre nyúlnak vissza, amikor Kolumbusz még csak el sem indult az Újvilág felfedezésére.

A paraszti táplálkozást nem a különféle diéták vagy speciális táplálkozási szokások határozták meg a mindennapi étkezések során. Az étrendjükben fontos szerepet játszó élelmiszereket többnyire a maguk termelte alapanyagokból készítették. Ha kellett, kalóriadúsan táplálkoztak, hiszen a legtöbben nehéz fizikai munkákat végeztek a földeken, ezért szükség volt az energiára, de az év hidegebb hónapjaiban gyakran böjtöltek.

A piknikezés egyáltalán nem új módi, hiszen már a szüleink, dédszüleink, sőt, ükszüleink is szívesen járták a természetet egy batyuba vagy formás kis fonott kosárba pakolt finomságokkal. A lényege még ma is ugyanaz, de 50-60 évvel ezelőtt valahogy mégis más volt a romantikája ennek a kellemes időtöltésnek. A Fortepan archívumában böngésztünk.

Paradicsomos káposzta, káposztás cvekedli, robbantott csirke, sült cipőtalpnak gúnyolt szárazra sütött papírvékony sertésszeletet, grízes tészta, úttörőgombóc, kis kődarabkákat rejtő lencsefőzelék, tojásleves vagy tejbegríz – csak néhány fogás, amivel szinte minden diák találkozott a sulis menzán a Kádár-korszakban.

Egyre inkább feledésbe merül a klasszikus szalonnasütés, helyét a flancos, méregdrága grilleken elkészített ételek veszik át. Pedig a nyársalás régebben egy igen fontos családi, vagy baráti tevékenység volt a pattogó tűz körül ücsörögve, sokszor estékbe nyúló hosszas beszélgetésekkel. Ti mikor sütöttetek utoljára szalonnát egy rögtönzött tűzrakó helyen? Persze nem holmi fém vagy összecsukható nyárssal, hanem a klasszikus, bicskával faragott fa elődjével.

Maga a kocsmázás mint szokás szinte egyidős az ember civilizációs fejlődésének kezdetével, csak éppen másképpen hívták. Már az ókorban is szívesen látogatták az akkori talponállókat egy-egy pohárkára, hogy közben megbeszéljék az adott kor nagy problémáit, vagy éppen politizáljanak, kiengedjék a fölösleges gőzt. Most sincs ez másképpen.

A főváros szinte minden évtizedének megvolt a kedvenc büféje, ami gyakran szolgált találkozóhelyként is az éhes, esetleg szomjas budapestiek, vagy turisták számára. Mindezt jól bizonyítja következő fotós összeállításunk is, amiben egészen 1896-ig nyúlunk vissza a Fortepan archívumának köszönhetően. Öveket becsatolni, indul a nosztalgiavonat büfékocsija!