Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Chocomaze - egy édes történet

default user icon
MME
Papp-Vargha Katinak az életét megpecsételte a csokoládé. Pedig nem így indult a története: politikai pályát álmodott meg magának, és aztán jött Belgium. Minden megváltozott és 2011-ben elindult a Chocomaze élete, mely azóta is ezrek életét teszi édesebbé!

Politikai ambícióid voltak és végül csoki lett az életcél! Hogyan történt ez?

8 osztályos gimnáziumba jártam, matematika-fizika osztályba. Elég hamar rájöttem, hogy engem inkább a nyelvek vonzanak, úgyhogy az érettségi után, kiesve a megkövült iskolai rendszerből az egyetem hatalmas szabadságot adott nekem. Otthon kijelentettem, hogy vagy nemzetközi kapcsolatokat fogok hallgatni, vagy semmit.

Így kerültem Győrbe a Széchenyi István Egyetemre. 1 évvel az egyetem elkezdése után egy nyertes pályázatnak köszönhetően Brüsszelbe, az Európai Parlamentbe kerültem gyakornokként. 3 hetet töltöttem Brüsszelben és 1 hetet Strassbourgban. A pincétől a tetőig megismertem a parlament épületét. Annyi impulzus ért, hogy hazatértem után nehezen tudtam elszakadni a közegtől, ezért egy évvel később visszatértem Erasmus ösztöndíjjal, ezúttal 5 hónapra. Marketing-kommunikációt hallgattam, amelynek keretén belül egy helyi csokoládé manufaktúrának kellett elkészíteni a marketing tervét. Itt jött képbe először a csoki, de akkor még hajtott a vágy, hogy közel legyek a politikához.

Budapesten folytattam tanulmányaimat a Corvinuson, miközben az MTA-nál dolgoztam. Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok az az egy helyben ülős fajta, így a kutatói környezet nekem nagyon nem felelt meg. Nem ért kellő kreatív inger, ezért állandóan foglalkoztatott a kérdés, hogy mit kezdjek magammal. Így fordultam vissza a csokoládéhoz és kezdett el foglalkoztatni az ötlet, hogy hazatérve Komáromba csokoládét kezdjek el készíteni.

A márkád Szlovákiában indult el 2011-ben. Azóta nagy utat tett meg. Mire vagy a legbüszkébb?

Az ötlettől a megvalósításig egy év telt el, azóta is folyamatosan tanulok. Minden nap más. Nagyon örültem, hogy 2013-ban az Év Fiatal vállalkozója versenyének döntőse voltam és a Gazdasági Miniszter különdíjában részesültem. A legfontosabbak számomra mindig azok a nemzetközi díjak, amelyeket a csokik kapnak, hiszen ez a legjobb visszacsatolás, hogy amit csinálunk, az jó.

Hogyan született a FruChe (frucsi) és CrunChe (krancsi) ötlete? 2019 Great taste, díjat is nyertetetek ezzel a vonallal.

Szeretek utazni és megkóstolni amit csak lehet. Persze vannak olyan ízek, amiktől távol tartom magam (pl. a májat még mindig csak mértékkel fogyaztom :D, de azt szerencsére csokira sosem tenném), de alapvetően nagyon szeretek kísérletezni és az általam kedvelt ízvilágot csokival kombinálva megalkotni.

Olyan terméket szerettem volna létrehozni, amely alternatívája lehet az esti sós ropinak.

Elképzeltem ahogy ülök a kanapén és szemezgetek egy dobozból, amiből könnyen kikaphatom a nekem megfelelő darabot, míg az egész el nem fogy. Szerettem volna, ha mindez mentes verzióban is megszületik. Az egyik nagy kedvencem a sóskaramella. Ez inspirálta a CrunCHÉk (ejtsd krancsi) létrejöttét. Ropogós karamelizált belső réteg magvakkal bolondítva, étcsokoládéba mártva. Mikor megvolt a krancsi a Crun mellé bekerült a Fru is, hogy ne csak a magvak szerelmeseinek kedvezzünk, így kedvenc liofilizált gyümölcseinket is csokiba mártottuk. Így jött létre a frucsi termékcsalád. Az egész koncepció megkoronázása volt, hogy 2018-ban International Chocolate Awards bronzéremmel, majd 2019- ben Great Taste Awards csillaggal is díjazták termékeinket.

Hihetetlen sok csoki márka létezik. Ti miben különböztök?

Az elejétől a filozófiám meghatározó alapköve, hogy olyan csokoládékat gyártsunk, amikről érződik, hogy egyedi és rajta van a kézlenyomata a készítőjének. Családias légkör uralkodik nálunk, így minden csokira kellő figyelmet tudunk szánni, megvan a gyártókapacitásunk maximuma, nem is szeretnénk nagy csokigyárrá kinőni magunkat. Amíg magam is tudok a vevőinkkel komunikálni tudom, hogy jó irányba haladunk. Emellett nagy hangsúlyt fektetünk a termékfejlesztésre, hogy olyan termék kerüljön a piacra, ami megkülönböztet minket más manufaktúráktól. Ezért is vagyunk büszkék a CrunCHÉ és FruCHÉ termékcsaládunkra.

Gondolod, egyszer a gyerekek is beszállnak?

A gyerekek a műhelybe születtek bele, az irodában töltötték jópár napjukat velem és a nagypapával, ami hatalmas segítség volt, mivel kényelmesen tudtam intézni a műhely mindennapjaimat úgy, hogy közben ők is jó kezekben voltak. Most már iskolába és óvodába járnak. Ahol tudnak, ott szívesen segítenek, de hogy mit hoz a jövő, még nem tudom. Az biztos, hogy ők tudják a legjobban hol bujkálnak a csokimorzsák a műhely szegleteiben.

Ha minden nap csokival foglalkozol, tudod még szeretni?

Nem tagadom, vannak mélypontjaim, de ez sosem a csokira fogható, inkább a vállalkozással járó nehézségekre. A lányok a műhelyben mindig tudják ha megjelenek az ajtóban valószínűleg „leesett a cukorszintem” és jöttem feltölteni. Ez napjában azért 2-3 alkalommal előfordul, attól függ mennyire sikerült jól az előző „tankolás” .Úgyhogy a csoki szeretete kicsit sem hagyott alább az utóbbi 8 évben.

Szereted a különleges kombinációkat. Mikor jutott eszedbe reggeli “csokit” készíteni?

Szeretek enni és ha olvasok valamilyen izgalmas történetet, vagy kóstolok valami finomat, akkor beindítja a fantáziámat, hogyan is lehetne mindezt csoki formába önteni. Krancsijainkat hamar megszerették vásárlóink, így szerettem volna bővíteni a kínálatot.

A kezdetektől fogva fontos volt ennél a termékcsaládnál, hogy ne csak egészséges alapanyagokkal dolgozzunk, de a csomagolás is környezet kímélő legyen. Mivel nagyon inspirált a Felelős gasztrohős oldala, így eldöntöttem, hogy a következő frucsihoz és krancsihoz helyi alapanyagokat fogunk választani, ezt csak erősítette a covid helyzet is, így ramutathatunk mennyire fontos a helyi alapanyagok használata és így helyi termékek vásárlása is. A név igazából közösen grafikusunkkal, Szabó Róberttel került kiválasztásra, amikor egy borús reggelen egyeztettünk az új termékkel kapcsolatban. Jött az ötlet, hogy kéne valamilyen energizáló, reggeli, “gyorsan bekapom és megyek a dolgomra” snack. Így született meg a Morning snack, amibe helyi termesztésű lenmagot és napraforgómagot választottunk.

Újratölthetőek a dobozok?

Igen, teljes mértékben lebomló, újratöltős zacskóban lehet vásárolni belőlük, illetve a dobozokat más célra is újra fel lehet használni, nem egyszer kaptunk már képet, ahogy különböző színű dobozainkban pompáznak a fűszernövények.

Milyen ízvilágok vannak jelen? Van kedvenc?

Nekem a nagy kedvencem a sós karamella, ha táblás csoki, akkor a Saltyn sweet, ha krancsi, akkor az új Morning snack. Frucsiból hangulatfüggő vagyok, borozáshoz a narancsos, nassoláshoz az epres – banános frucsi a nagy kedvencem. 

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss