hdb20-bg hdb20-img hdb20-img

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Chilis-fokhagymás tagliatelle

15 perc
egyszerű
olcsó

Elkészítés

Elkészítés: 1. A vizet felteszem főni, ezalatt megpucolom a fokhagymákat, három darab kivételével felaprítom kis korongokra.

2. A szárított paradicsomot, bazsalikomot és chilit is apróra aprítom.

3. A víz ekkora már remélhetőleg felforrt, beleteszek 1 evőkanál sót, és addig főzöm a tésztát, amíg írva vagyon a csomagolásán és kellemesen al dentére puhul.

4. Eközben már az olívaolajat felforrósítom, beledobom a fokhagymákat és enyhén megpirítom, majd szépen utána dobom a chilit, a paradicsomokat, a bazsalikomot. Kevergetem, és utólag még belenyomkodom a 3 megmaradt gerezd fokhagymát. Ízlés dolga, de én körülbeül 1 kiskanálnyi sót adok hozzá.

5. A tésztát szűrés után azonnal összekeverem az olívás fokhagymákkal, még rálocsolok olajat, ha szükséges.

6. Parmezánnal és ízlés szerint őrölt borssal bolondítom.

Kíséretnek egy kis fehérborral isteni!

Megjegyzés

Rendkívül egyszerű, gyors és nagy sikert arató étek. Lényeges, hogy az alapanyagok jók legyenek.

Ez a kaja a tésztáról szól, a többi csupán a tészta fényét emeli, ezért is lényeges, hogy ne a legolcsóbb tésztát szerezzük be hozzá. Próbálok köztes árfekvésű, és lehetőleg házi tésztát találni, készítettem már olasz tésztából, de magyar házitésztával is csodálatos. - nemessis

Ezek is érdekelhetnek