Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Csilis bab tortillában

90 perc
rafinált
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

1.

A hagymát apróra kockázzuk, és olívaolajon megdinszteljük. Azonnal sózzuk, ha kell, kevés vizet öntünk alá, hogy le ne égjen. Ha puha, hozzáadjuk a felaprított fokhagymát, majd felöntjük kevés vízzel, megszórjuk pirospaprikával, sóval, borssal.

2.

Erre az alapra tesszük rá a darált húst, fehéredésig kevergetjük, majd a paradicsompürét hozzáadjuk. Tehetünk hozzá csilit, ízlés szerint fűszerezhetjük is.

3.

Ráöntünk pár deci vizet is, és puhára főzzük a húst. Ahogy megpuhult, hozzáadjuk a babkonzervet, pár perc alatt összeforraljuk, majd hozzá keverjük a kukoricát (lé nélkül).

4.

Ezután keverünk bele egy kávéskanál fahéjat, és 200 fokos sütőbe tesszük. Elkészítjük a tortilla tésztát: sima tésztává gyúrjuk a hozzávalókat. Ahogy sima, lefedve pihenni tesszük a hűtőbe, de azonnal is süthetjük. Kb. 8 dkg-os gombócokat csípünk a tésztából, lisztezett felületen kinyújtjuk.

5.

Egy palacsintasütőt szárazon felhevítünk, majd kisütjük benne a szinte átlátszóra nyújtott lapokat. Minden lap után ki kell törölni a lisztet a serpenyőből, különben leég.

6.

Addig sütjük 1-1 oldalát, míg szép kis pöttyök nem lesznek rajta. Betöltéskor a csilis babot a tortilla lap közepére halmozzuk, az alját ráhajtjuk a töltelékre, feltekerjük. Középen srégen elvágva, vagy félig papírba csomagolva tálaljuk. 

Megjegyzés

A chilis babot minden férfi szereti. Ki csípősebben, ki kevésbé csípősen, de szereti! Majdhogynem kimondottan férfi étel, bár én is nagyon szeretem, főleg ha tortillába van töltve. - Suncika

Ezek is érdekelhetnek