hdb20-bg hdb20-img hdb20-img

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Charlotte torta, mert szép az élet

Édesen és ígéretesen kezdődött a hét. Aztán jött némi bonyodalom és nehézség, de most valahogy ezt is egész derűsen és nyugodtan tűrtem - legalábbis ami a nappalokat illeti, mindenképp. S a hétvégére egészen belejöttem ebbe a jókedvbe!
Híves, borongós őszi nap

Hétfőn Sebő még itthon volt, de már nem volt nagy baja, csak nagyon hideg volt odakinn, én meg még dunsztolni akartam őt egy kicsit. Délelőtt remekül elvolt: bevackolt az olvasófotelba, és olvasgatott órákon át. Délután aztán beült hozzá az unalom: tengett, lengett, nem tudott mit kezdeni magával. De végül megtalálta a megoldást, hogyan mulattathatná magát: rájött, hogy a nagy unalmat bonbonkészítéssel kellene elütni. Meg is mondta, mire van hozzá szüksége: egy kevés csokoládéra, ami az "olvasztótégely" alján maradt, némi reszelt marcipánra és kókuszreszelékre, hogy beleforgassa a bonbonjait. Nagyon ügyesen munkálkodott egyedül. Felkapirgálta egy a kanállal a legutóbb olvasztott, de azóta megkeményedett csokoládét, gondosan összekeverte a marcipánnal. Ezen a ponton egy icipicit be kellett segítenem: összeolvasztottuk az egészet egy kis vajjal, hogy könnyebben összeálljon. De aztán megint ment  minden olajozottan nélkülem is: golyókat gyúrt, majd kókuszba forgatta őket, és büszkén kínálgatta Kelemennek, mikor meghozta őt az iskolabusz. Természetesen önmagát sem tartóztatta meg tőle.

Kelének annyira tetszett a dolog, hogy bár saját állítása szerint "utálja" a marcipánt, egyet azért mégis megevett. No meg annyira, hogy semmiképp nem maradhatott le a gyártásban.  Ő fekete csokoládét kért, kókuszreszeléket és vajaskeksz-reszeléket. Őt is kisegítettem egy kis vajas olvasztással, de a többi saját műve volt. Apát akarta meglepni vele, akinek nagy kedvence a kókusz is, a keserű csokoládé is. Őszintén ajánlhatom ezt a bonbont másnak is, mert igazán finom lett! 

Sajnos pontos arányokat nem tudok, de azért próbálok visszaemlékezni, miből mennyit tettünk bele.

Édes-keserű kókuszos bonbon apának

Összekevert kb. 2 kocka egészen keserű olvasztott csokoládét (kb. 75%-os csokoládétartalmút), kb. 1 evőkanál kókuszreszeléket, nagyjából 2 evőkanálnyi vajaskeksz-reszeléket és kb. 3 dkg olvasztott vajat. Formákba nyomkodta hűtőbe tettük, hogy előbb megdermedjen, de a tárolása nem igényel hűtést. Szobahőmérsékleten sem olvad meg.

Tiroli "Mikulás" bonbon

Ezt pedig én készítettem a névnapi tortácskák tésztájából. Egyszerűen megtöltöttem őket mogyorókrémmel, és bevontam csokival. Tudom, ez nem igazi bonbon, de igazi Mikulás napra való édesség (dió, mandula, mogyoró, csokoládé!), és biztosan senki nem fogja bánni, ha ilyet kap, még a Mikulás sem!

Kelemen kívánságai

Már épp kezdtem azt hinni, hogy túl vagyunk egy betegséghullámon, kezdődhetnek megint a békés hétköznapok. A meghitt délelőtti porszívózások Flórissal (közelharc a porszívócsőért), a közös , de merőben különböző módon felfogott teregetések (szerinte a földön több a hely, sokkal praktikusabb ott szétteríteni a ruhákat), a madárles főzés közben... Így is volt - egész kedden.

Amikor is az történt, hogy a férjem ment ki a buszhoz a gyerekek elé iskola után. Én a nappaliban ültem a kanapén, kávéztam, épp a blogot írtam, s amint nézek kifelé, hát látom, hogy a külön bejáratú "mentőhelikopterünk" ismét beteget szállít: apa hoz a karján egy kapucnis, kék kabátos kis csomagot.  Kelemen édesem, elaludt az iskolában, míg a buszra vártak. Aztán aludt tovább a buszon, sőt, még az apja karjában is egészen hazáig.  Itthon fél pillanatra kinyitotta a szemét - meg a száját egy orvosság erejéig, majd folytatta, ahol abbahagyta.  Úgy tűnik, nem úszhatjuk meg ezt a kört sem - sőt, azóta még ketten csatlakoztak a betegek sorához: Flóris és apa is ágynak esett. (Érdekes, Flórison nem úgy jön ki, mint a többieken: ahelyett, hogy sokat aludna, inkább nyugtalan, és gyakran felébred...)

Na, de térjünk vissza Kelemenhez, mert a héten ő volt az étlapszerkesztő. Ahogy korábban Sebőn, rajta is úgy jött ki a kór, hogy semmit sem akart enni, egész nap csak feküdt, sokat aludt. Jobban meg is viselte őt, mint a bátyját. Ilyenkor nem szoktam erőltetni az evést, viszont itatom, ha kell, kortyonként, különben sosem megy le a láza. De mikor már harmadik napja kóválygott szegénykém, akkor kezdtem azt gondolni, hogy nem csak innia kell, hanem most már az sem ártana, ha pár falatnál többet enne. A kívánságok persze megvoltak nála is: legyen karácsonyi mézes hús krumplipürével! Lett is, másnap mindjárt elkészítettem, de ahogy sejtettem - az evészet nem ment valami jól... Szerencsére Sebő már remek formában volt, és jó szívvel elfogyasztotta Kele adagját is.

Karácsonyi mézes sertés

Ezt a nevet Kelemen rögtönözte. Az étel eredeti neve: rozmaringos sertéscomb. De a fűszerezése, a méz, és a végén hozzáadott konyak egészen különlegessé teszi, ezért általában az igazán nagy - és főképp téli ünnepek fő fogásaként szerepel nálunk. Nem kizárólag karácsonykor, de azért nem véletlen, hogy ez maradt meg a gyerekben. Jobban is tetszik nekem ez az új név, sokkal többet elmond róla, úgyhogy ezennel át is nevezem  - és ezt a változtatást a nagy receptes irattartóban is dokumentálni fogom. 

Ahogy a (korábbi) neve mondja, eredetileg egész sertéscombból kell készíteni - és az sem baj, ha az a comb nem teljesen száraz. Természetesen nekem most nem volt raktáron egy egész comb (de jobb is, mert annyi bizonyosan nem fogyott volna el). Volt viszont 3 szép szelet tarjám, gondoltam, az is jó  lesz! (Jól gondoltam.) Egyébként nagyon hálás fogás, igazi vendégváró, mert nagyon kevés macera van vele, a munka javát a sütő végzi el, és nem baj, hogy tele lesz az illatával a lakás, mert az olyan, mint egy olymposzi lakomáé. Senki sem fogja bánni, ha erre az illatra toppan a lakásba.

Hozzávalók:
1 kg sertéscomb
1 ág rozmaring (vagy 1 kávéskanál szárított)
3 gerezd fokhagyma
2-3 zsályalevél (vagy 1 kávéskanál szárított)

bors
1 nagy evőkanál méz
1 evőkanál olaj
1 dl konyak
olaj az elősütéshez

Elkészítés: A fűszereket összekeverem a felkockázott fokhagymával, a mézzel és az olajjal. A combot megmosom, s kicsit bevagdosom: késsel kis zsebeket vájok bele, majd alaposan besózom, borsozom. Ezután a vájatokba és körbe mindehová betömködöm, becsorgatom, eloszlatom a mézes fűszeres öntetet, s így hagyom kb. fél óráig. Akkor forró olajon elősütöm a hús minden oldalát. Majd tepsibe teszem, lefedem alufóliával, és előmelegített 200 fokos sütőben sütöm vagy 2 óra hosszán át. Ha túl nagy a comb, jobb, ha bevagdossuk vagy elvágjuk, hogy mindenképp átsüljön. Közben langyos vizet öntözgetünk alá, és meg-meglocsoljuk a levével.
A vége előtt  5-10 perccel meglocsoljuk 1 deci konyakkal. Alufólia nélkül sütni nem szükséges, mert annyi idő alatt szépen megpirul a fóliában is.

Mi vajas-tejfölös krumplipürével, tejszínes kukoricasalátával és almás vegyes salátával szoktuk tálalni. Idén épp újítani akartam, de most, hogy idő előtt belekóstoltunk kicsit (a hangulatba, ízbe, illatba), lehet, hogy mégis marad minden a régiben, és nem marad ki a rozmaringos sertés sem az ünnepi menüből.

Duplatúrós palacsintát a kis betegnek!

Csütörtökön palacsintát kívánt. Húztam a szám: a palacsinta nem épp a legtartalmasabb étek... süssek keltet? Az meg lehet, hogy nehéz lenne a kis gyomrának kétnapi koplalás után. Végül eszembe jutott az üdvözítő megoldás!

Már vagy egy éve volt, hogy kikotyvasztottam magunknak egy túrós tésztájú palacsintát. El kellett használni a túrót, mégpedig úgy, hogy meg is süljön, biztos, ami biztos. Akkor is épp palacsinta volt az óhaj. A rakott kelt palacsinta isteni, de sok munka van vele, így szóba sem jött. Így esett, hogy belesütöttem a túrót a tésztába. Apa azóta is mondogatja, hogy süssek már olyat, mert neki az annyira ízlett...Na, gondoltam, most vagy soha: igazán tartalmas: tej, tojás, túró, tejföl, mindenféle lisztek... és akkor a töltelékről még nem is beszéltem! Mivel számítottam rá, hogy nagyjából két falatot fog enni belőle, igazán indokolt volt ez a tartalmasság: akkor abban a két falatban legyen minél több minden! S ha már két egy falatot eszik belőle, megéri a fáradtságot!

És képzeljétek!! Megevett 1 egész palacsintát délben - és egyet este!!!

Duplatúrós palacsinta

Hozzávalók:
20 dkg túró
5 dkg tejföl
(vagy se túró, se tejföl, henem 25 dkg quark)
bő 1 evőkanál cukor
3 tojás
2 evőkanál olaj a tésztába
15 dkg teljes kiőrlésű liszt
25 dkg fehérliszt
1 kiskanál sütőpor
1/2 l tej
kb. 3 dl szódavíz (először csak kettőt tegyünk hozzá a biztonság kedvéért, de majd látni fogjuk, hogy a teljes kiőrlésű liszt megdagad kicsit, kelleni fog a harmadik deci szódavíz is)
kb. 1 dl olaj a kisütéshez

Elkészítés: A tejfölt, túrót, cukrot, tojásokat alaposan összekeverem, hozzádolgozom az olajat, majd a szárazanyagokat (lisztek, sütőpor) is apránként, s mikor már nem lehet jól keverni, akkor kezdem adagolni a tejet, végül a szódavizet. Egy kevés időt adjunk neki, hogy elérje a megfelelő sűrűséget, kb. 15 perc kell ahhoz, hogy lássuk, mennyire szívja meg magát a liszt. Akkor jöhet a sütés. Ne számítsunk papírvékony palacsintákra! Egyébként is épp a tartalmasság a cél!

A közepébe pedig jöhet a megszokott túrós töltelék. Mivel mi kerüljük a nyers tojást , én tejszínt teszek bele tojás helyett. Nincsenek arányaim, ránézésre készítem, meg kóstolgatom. De elmondom, nálunk mi kerül bele: túró, tejföl, tejszín, cukor, kevés vaníliás cukor, némi reszelt citromhéj.

Szerintem túrótöltelékkel a legfinomabb, de ezt a fajta palacsintát éppúgy lehet kakaóval, baracklekvárral, fahéjas cukorral vagy bármi kedvelt töltelékkel fogyasztani, mint a többit. A fiúk éltek is ezzel a lehetőséggel.

Láttam a boldogságot én (is): vöröshagyma szaga volt...

A hideg maradt, a gyerekek köhögtek, lázasodtak, és az éjjelek borzalmasak voltak. Mintha öltek volna, mikor ki kellett mászni a jó meleg takaró alól - egy éjjel akár tízszer is. Péntek este már felkészült voltam: mézes tej, hagymatea és persze az állandó kellék, darabolt vöröshagyma az ablakban. A lakásban korán reggel - kellemetes "pörköltszag" terjengett - vagy valami ahhoz hasonló, de megérte!  Nagyon hálás vagyok a természetnek ezért a büdös vöröshagymáért!!! Életet mentett - ez enyémet biztosan. Ha nem is aludtam végig az éjjelt, de szombat reggel végre kipihenten ébredhettem! Ráadásul a nap is kisütött! Én nem tudom, hogy itt Somersetben honnan tudják a felhők, hogy hétköznap vagy hétvége van... de nyilván az lehet, hogy annyit dolgoznak (esnek, boronganak) hét közben, hogy valamikor nekik is pihenni kell. Így lehet valahogy, hogy hétvégére, de vasárnapra igen gyakran kisüt a nap még akkor is, ha egyébként egész héten esett.

Ez a nap tehát remekül kezdődött! A hétvége amúgy is mindig nagy boldogság! Én ugyanis lassú, komótos ébredő vagyok. Szeretek reggel a kávé mellett elücsörögni - listákat írni, tervezgetni, gondolkodni - és nem rohanni sehová. Régebben direkt korábban keltem, hogy még ez is beleférjen a napba - mostanában azonban ritkán élhetek ennek az örömömnek, egyszerűen nem bírok korábban kelni. Nemcsak azért, mert a sok éjjeli ébredés mellett kevés alvásban van részem, és minden pillanatot ki kell használni, hanem azért is, mert olyan égedelem hideg van, amíg be nem kapcsol a fűtés, hogy időnap előtt felkelni nemhogy örömömre szolgálna, de maga a kínok kínja lenne. Ha egyszer vezeklésbe kezdek, majd ezzel büntetem magam.

Most viszont az a bizonyos kecske és káposzta számára egyaránt kedvező eset állt fenn: aludhattam, fagyoskodni sem kellett, és még a nap is ráérősen indulhatott. Micsoda boldogság!!! (Egy híját esmértem örömimnek még: a picike nem akart rendesen reggelizni, de a konyhánk keleti fekvésű, és ilyen ragyogó napsütés mellett még ez sem tudott kizökkenteni a jókedvemből.) A madarak randalíroztak az ablakkal szembeni babérfán meg a kispadon: ők legalább rendesen bereggeliztek! Sőt, még egy mókus is ott eszegetett szorgosan a fa alatt. Nagy, kövér, szürke mókus – de a miénk.

Az ilyen napokon nem hogy lehet kényelmeskedni - de egyenesen TILOS bármit elkapkodni. Furcsa módon mégis minden belefér az időbe - olykor még jobban is, mint a rohanós, betáblázott napokon.

Én is ehhez tartottam magam. Kényelmesen és alaposan megfésülködtem - és kontyba kötöttem a hajam. Úgy döntöttem, ma én leszek a ház nagyasszonya. Elő is túrtam egy hosszú, bélelt, fekete szoknyát és egy hétköznapi, de kedves blúzt. A kötött pulóver persze elmaradhatatlan, de ezzel már kezdek megbarátkozni – meg hát azokból sem csak zsákszabású létezik. Így tüsténkedtem a házban.

Ez a nap nem a főzésre volt hivatott, hanem a rendrakásra és tisztogatásra. A konyhában, a nappaliban, a fürdőkben - az életünkben. Mert ha rend van a környezetemben, valahogy belül is sokkal átláthatóbbá válik minden. A gimnáziumban minden évben a füzeteimre-könyveimre véstem egy-egy mondatot. Azt, ami leginkább tartotta bennem a lelket abban az évben. Amit semmiképp sem volt szabad szem elől tévesztenem. Nem frappáns vagy szépen metszett, okosságok voltak ezek, többnyire szállóigék vagy szentírási idézetek, de mind igen találó volt az adott esztendő nehézségeire és a problémák megoldására vonatkozóan. Másodikban, ami utólag megítélve is a legnehezebb volt, ezt díszelgett a könyvborítókon: "Tartsd meg a rendet és a Rend megtart téged". És ez a Rend nem az a rend volt, amely az iskolát fenntartotta, hanem az, ami az egész világot fenntartja. A REND. Ami működik ilyen kicsisben is. És bizony működött. Még ma sem romlott el. Mindmáig igaz ez.

Nem arról van itt szó, hogy nem engedhetünk meg magunknak semmilyen rugalmasságot - sőt! A rend magában foglalja az ésszerűséget is - de azt is, hogy fegyelmezettnek kell lenni. A saját érdekünkben. Vagyis: szépen fel kell kötnünk a hajunkat, el kell tennünk mindent oda, ahová való, s mindent akkor kell tenni, amikor arra a legkedvezőbb idő kínálkozik. És ilyenkor ha véletlen be is csúszik egy-két porszem a gépezetbe (mert mindig becsúszik, néha egyenesen tombol a homokvihar), akkor sem esik minden darabjaira - legfeljebb zötyögősebben haladunk tovább. Senki ne gondolja, hogy ez azóta is mindig így megy nálunk. Á, dehogy! Csak néha  bíztatnom kell magam: erőnek erejével emlékezni arra, hogy bizonyos problémákra már van jól kidolgozott és működő megoldásom, nem ártana újra kipróbálni...

Aznap erre kínálkozott kedvező idő: s mivel a rend megtartott, remek kis napunk kerekedett. Mindazt, amibe hét közben folyton csak belekezdtem - és napról napra, estéről estére mindig csak abbahagytam ahelyett, hogy befejeztem volna, aznap végre elvégeztem: mosás, vasalás, mosogatás!, de főleg konyharendezés. Végre mindent a helyére tettem. Mindent, de mindent: az utolsó kallódó gyufaszálig bezárólag.

Estére csillogott a konyhám, és bár az éjjel megint nem alakult a legjobban, másnap tartotta bennem a lelket és a lelkesedést a rend.

Másnap alig lehetett kiebrudalni a konyhából. Elkészítettem megint a levesben főtt sült csirkét, Sebő múlt heti újítását - most nemcsak kakukkfüvet, hanem egy kevés majorannát és rozmaringot is tettem rá. Rizzsel, főtt sárgarépával és brokkolival fogyasztottuk. A leves pedig a már jól bevált grízgaluskás hamis húsleves volt.

Desszertnek olyasmit készítettem, amit már hetek óta terveztem, de mindig lemaradtam róla valamiért. Hát most nem hagytam magam!

Áfonyalekváros Charlotte

Hozzávalók:
1 kakaós piskótatekercs
áfonyalekvár
fél deci szörp vagy felforralt konyakmeggy
2 csomag puncs vagy vaníliás pudingpor
7 kanál cukor
8 deci tej
műanyag konyhai fólia, 1 kisebb tál

Elkészítés: Ami a piskótatekercset illeti, legjobb ez alapján a recept alapján elkészíteni, én is így tettem, csak a nagy rohanásban elfelejtettem, hogy kevesebb fehérje legyen benne, mint sárgája: meg is látszik, kicsit nehezebben tekertem össze - no de az ízén ez  nemigen változtatott. Aki még szebbet szeretne, annak ezt a receptet ajánlom!
Amikor az megvan, s ki is hűlt, akkor megkenjük a lekvárral, majd felszeleteljük - kb. 1,5 centis szeletekre. Kibéleljük fóliával, majd és körberakjuk a "csigákkal"  a tálat. A piskótát meglocsoljuk a szörppel vagy a forralt konyakmeggyel.
Ezután elkészítjük a pudingot: én az alábbi arányokat szoktam használni hozzá, de ha nagyobb a tálunk, több krém kell, akkor nyugodtan elkészíthetjük a tasakon megadott 5-5 deci tejjel is!
Amikor elkészült, ráöntjük a piskótára, ha lehet, úgy, hogy színültig legyen a tál, és megvárjuk, míg annyira kihűl, hogy hűtőbe tehessük. Legjobb másnap, de mi általában nem tudjuk kivárni ezt.

Édesen és jókedvűen kezdődött a hét, s így is fejeződött be. A betegségekből még nem lábaltunk ki, és pihentetőbb éjjeleket is el tudok képzelni, mint amikben mostanában részem van, de most valahogy ez sem visel meg. Kezdi megtalálni a medrét az új életünk - és ez a rend megtart a nehéz időkben.

Ezek is érdekelhetnek

Friss