Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Cantuccini (biscotti)

75 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A tojásokat a cukorral elkezdjük kihabosítani, addig verjük, míg a cukor feloldódik. Nekem maximális fokozaton kb. 10-15 percbe telt. Hozzáadjuk a vanília-aromát és a diót. (A dió helyettesíthető bármilyen olajos maggal.) Fakanállal alaposan összekeverjük. A lisztben elvegyítjük a sütőport, és a masszához adjuk.

Ezt a masszát sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, kb. 10 cm széles, 2-3 cm magas és hosszú hasábot formálunk belőle.

170 fokra előmelegítjük a sütőt, és kb. 20-25 percig sütjük. Miután letelt az idő, kivesszük, hagyjuk hűlni 5-10 percet, majd recés késsel ferdén maximum 1 cm vastag szeleteket vágunk, és visszafektetjük a szeleteket a sütőpapírra.

10 percig sütjük így, majd 10 perc után megfordítjuk a szeleteket, és újabb 10 percig sütjük a másik felüket. Hagyjuk kihűlni.

Megjegyzés

Elég kemény kekszet kapunk, de ennek ez a jellegzetessége. Az olaszok borhoz fogyasztják úgy, hogy belemártogatják. Lehet mártogatni borba, tejbe illetve kávéba is. Ezáltal kicsit megpuhul a keksz, és harmonikus ízkombinációt érhetünk el.
- Nassoloka

Ezek is érdekelhetnek

Friss