A krutonhoz a fokhagymát összezúzzuk, elkeverjük az olajjal és sóval, majd összeforgatjuk a kenyérkockákkal. Előmelegített sütőben (esetleg serpenyőben)aranysárgárapirítjuk az egészet, majd félretesszük hűlni.
A Worcestershire-szószt, citromlevet, zúzott fokhagymát, szardellapasztát, kapribogyót, mustárt egy tálban összekeverjük, sóval és frissen őrölt borssal ízesítjük. A lágyra főzött tojást (max. 1 perc!) simára keverjük a mártással, és lassan, állandó keverés mellett hozzácsorgatjuk az olajat, vigyázva, nehogy kiváljon.
A megmosott salátát apróra tépjük, salátástálba tesszük és ráöntjük az öntet felét. Összekeverjük, hozzáadjuk a pirított kenyérkockákat, a parmezánt és az öntet másik felét, majd még egyszer összekeverjük. Azonnal tálaljuk.
Ez az első recept az összes eddig talált közül, ami olyan ízű Caesar-salátát ad, amilyeneket Amerikában ettem. Így én ezt tekintem autentikusnak. - MME