Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Burgonyafőzelék ropogós császárszalonnával

120 perc
rafinált
átlagos
4 adag
Hozzávalók
Allergének
  • Glutén
  • Tej

Elkészítés

  1. A császárszalonna bőrét beirdaljuk. Sóval, borssal bedörzsöljük mindkét oldalát, majd kisebb tepsibe helyezzük bőrrel lefelé. Pár gerezd fokhagymát és pár darab babérlevelet dobunk mellé, felöntjük 3 dl sörrel, letakarjuk alufóliával és kb. 2 órára 140 fokos sütőbe toljuk.
  2. A 2 óra elteltével megfordítjuk és levesszük róla a fóliát, majd ismét 2 órát sütjük. A második órában locsolgatjuk a szaftjával. Ha a bőre nem lenne ropogós, a sütés utolsó 15 percében a sütőt felemelhetjük 200 fokra, de közben figyeljünk rá, nehogy megkapja. Ha szépen megsült, kivesszük és amíg a hús pihen, elkészítjük a főzeléket.
  3. A vöröshagymát apró kockára vágjuk. Kevés olívaolajat hevítünk egy lábosban, és beleszórjuk a felkockázott vöröshagymát. Egy csipet sóval és borssal meghintjük, rádobunk egy diónyi darab vajat, majd 2 gerezd fokhagymát nyomunk bele. Az egészet szép üvegesre pároljuk.
  4. Beleöntjük a nagy kockára vágott burgonyát és annyi vízzel felöntjük, hogy épp ellepje. Sózzuk, 2-3 db babérlevelet dobunk mellé és egy csipet szerecsendiót is szórunk bele.
  5. Ha a burgonya megfőtt, habarást készítünk. Ehhez 3 ek. olívaolajat felmelegítünk egy serpenyőben, majd 2 ek. lisztet szórunk rá. Szép aranybarnára pirítjuk sűrűn keverve. Lehúzzuk a tűzről és 1 dl hideg vizzel gyorsan és alaposan elkeverjük.
  6. Belekeverünk 2 ek. tejfölt és azzal is simára keverjük, majd a burgonyáról apránként kis levet kanalazunk a serpenyőbe és folyamatosan keverve felhigítjuk a habarintást. Ha szép sima és kellően híg, a főzelékbe keverjük az egészet.
  7. Frissen vágott petrezselyemmel és pár csepp ecettel fejezzük be a főzeléket. Tányérra szedjük, az időközben megsült, pihentetett és felszeletelt császárhúst réhelyezzük, majd kis szafttal, tört borssal és apróra vágott snidlinggel díszítjük.

Nézd meg videón, hogyan készül a krumplifőzelék ropogósra sütött császárszalonnával

 

Ezek is érdekelhetnek

Friss