Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Burgonya közt sült süllő

75 perc
egyszerű
költséges
3 adag

Elkészítés

  1. A burgonyát meghámozzuk, megmossuk, majd vékonyabb karikákra szeljük.
  2. Ételízesítőt szórunk rá és hagyjuk állni.
  3. A sülőt feldaraboljuk, sózzuk, borssal meghintjük. A szalonnát vékony csíkokra vágjuk, fél evőkanál zsíron serpenyőben megpirítjuk.
  4. Egy tepsit fél evőkanál zsírral kikenjük, egy sor burgonyát rakunk az aljába. Erre tesszük a halat.
  5. Rátesszük a szalonna csíkokat, amelynek zsírját rácsurgatjuk. A maradék burgonyával befedjük, majd alufóliával betakarjuk.
  6. 220 fokra melegített sütőben 40 percig sütjük, majd a fóliát levesszük. Ezután addig sütjük, míg a burgonya szép színt kap. 

Megjegyzés

Jó étvágyat kívánok hozzá! - ditti56

Ezek is érdekelhetnek

Friss