Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Bunda alatt sült gombás-májas sertésszelet

MME MME
60 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A sertéshúst szeletekre vágjuk, kissé kiveregetjük. Bepácoljuk a sertéshúzhoz való fűszerekkel. 1-2 órát pihentetjük.

Később lisztben megforgatjuk, mindkét oldalát kissé elősütjük, majd félretesszük.

Közben elkészítjük a tölteléket: a gombát, a hagymát, a petrezselymet kevés sóval meghintve olajon addig dinszteljük, míg a levét el nem főtte.

A zsemléket apróra kockázzuk, tejbe áztatjuk, majd a villával összetört májkrémekhez adjuk. 5 tojást keményre főzünk, ha kihűlt, kockákra vágjuk, és a májkrémes-gombás töltelékhez vegyítjük.

Ezután hosszúkás jénai tálba sorozzuk a
hússzeleteket a töltelékkel felváltva. Alufóliával lefedve sütőbe tesszük, és ráöntjük a következő *bundát*: 2 tojássárgáját 2 dl tejföllel, kevés sóval, törött borssal, reszelt sajttal, majd a 2 tojás felvert habjával összekeverünk, a húsra simítjuk.

Sütőbe toljuk, és 30 perc alatt készre sütjük.

Megjegyzés



Fotó: AS - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss