Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Eldöntötték: ez lesz a megmaradt többszáz hordó sör sorsa!

default user icon
MME
Miután a Katar a világverseny előtt két nappal jelentette be, hogy a FIFA-val egyetértésben sörtilalmat vezetnek be a náluk rendezett labdarúgó-világbajnokság stadionjaiban és azok környékén, az egyik főszponzor, a Budweiser úgy döntött: szerződésszegésért bepereli a FIFA-t, de közben azt is kitalálta, hogy mihez kezd a több hordó, várhatóan rajta ragadt sörrel!

„A rendező ország illetékesei és a FIFA közötti megbeszélés eredményeként az a döntés született, hogy az alkoholos italok árusítását a szurkolói zónákra és egyéb, a szurkolók körében népszerű célállomásokra, valamint engedéllyel rendelkező helyszínekre koncentráljuk, a stadionok területéről viszont kivonjuk a sörárusító pontokat” – közölte múlt pénteken, a focivébé kezdete előtt 2 nappal a FIFA.

Állítólag a Budweiser, a FIFA egyik főszponzoraként szerződésszegés miatt perre készül a futballszövetség ellen, a rajta maradó, 75 millió euró értékű sörrel kapcsolatban pedig úgy döntött: hogy azt annak az országnak adják, amelyiknek a válogatottja megnyeri a világbajnokságot.

Nem tudjuk, pontosan milyen mennyiséről beszélünk, és arról sem, hogy ezt a győztes országból kik, és milyen mértékben részesülnek az adományból, de ez egy olyan cél, amiért érdemes küzdeni a focipályán!

Ajánljuk még:

Ezek is érdekelhetnek

Friss