hdb20-bg hdb20-img hdb20-img

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Buborékkal zárjuk a nyarat

default user icon
MME
Aki leszámolt már azzal a tévhittel, hogy a pezsgő téli, szilveszteri ital, az az egész nyarat eltölthette kedvenc buborékosai társaságában. A jégbe hűtött frissítő mindig segít átvészelni a kánikulát, és mivel a közelgő ősz is szép időt ígér, még most sem késő csatlakozni ehhez a mozgalomhoz.

Sok – és egyre több – lehetőség kínálkozik a pezsgőfogyasztásra, így érdemes tisztában lenni azzal, hogy mi az, amit leveszünk a polcról. Már csak azért is, mert ezer és több tízezer forint között mozognak az árak attól függően, hogy milyen eljárással készült a pezsgő, mennyi ideig érlelték, honnan származik.

Alapvetően azt érdemes tudni, hogy hogyan került a buborék a palackba. A legegyszerűbb eljárás, amikor a borhoz szén-dioxidot adnak; ennél eggyel bonyolultabb, ha egy nyomásálló tartályban jönnek létre a buborékok, és ebből töltik palackba; a legkomplexebb – és hosszabb ideig tartó – pedig, amikor egy-egy üvegben zajlik le az ún. pezsgősítés.

Az első megoldás esetében beszélhetünk az úgynevezett gyöngyöző- vagy habzóborokról. Egyszerű, üde, friss tételek, általában a legolcsóbbak is, tökéletesek a hétköznapokra. A második variációnál, az úgynevezett Asti-metódusnál – amivel a legtöbb prosecco is készül – az a cél, hogy a szőlőből származó, gyümölcsös ízeket megőrizzék a palackban.

A harmadik, a tradicionális pezsgőkészítés sok tapasztalatot és időt kíván. A visszafogott aromájú, élénk savú és alacsony alkoholtartalmú alapbort palackba töltik, majd egy speciális, élesztőből és cukorból álló oldatot adnak hozzá. Ettől indul el az ún. második erjedés, amelyből kialakulnak a buborékok. Az ekkor keletkező élesztőmaradványokat, a seprőt forgatással folyamatosan a palack nyakába gyűjtik, majd ezeket az érlelés végeztével eltávolítják, az így elveszett folyadékmennyiséget pótolják, és beállítják a végső cukortartalmat.

Kárásztelek Friza Rozé 2018

A Romániában található Kárásztelek Pezsgőpincészet fő profilja a buborékosok. Ugyanis egy olyan területen találhatóak a telepítések, amely klimatikus és talajviszonyok szempontjából kifejezetten alkalmas a pezsgőalapnak való szőlők termesztésére. Ez a tétel szén-dioxid hozzáadása nélkül készült, kizárólag saját erjedésből származó buborékok vannak a palackban. Kóstolva friss, piros bogyós gyümölcsöket érzünk, szamócát, ribizlit, mellettük grépfrútos jegyeket. Jól behűtve igyuk, alkalom se kell hozzá.

Törley Chardonnay Brut Méthode Traditionnelle

A Törley a legnépszerűbb pezsgők közé tartozik itthon, aminek az egyik oka az, hogy bárhol hozzájuthatunk. A pincészet fontosnak tartja, hogy a pezsgői a lehető legtöbb ember számára hozzáférhetőek legyenek, pont ezért az árakkal sem szálltak el. A szalmasárga színű pezsgő illatában és ízében almát, citrusokat és körtét érzünk, ezeket egészítik ki az érleléssel megjelenő propoliszos, piskótás jegyek. A korty karakterét az egyenes, élénk savak, a könnyed test és az alacsony alkohol, azaz a klasszikus pezsgős jellemzők határozzák meg.

Garamvári Tokaji Furmint Brut 2015

A Garamvári-pezsgők különlegessége, hogy a szőlőik a Dél-Balatonról származnak, és az alapbort itt készítik el belőle, maga a tradicionális módszerrel történő pezsgősítés azonban már a budafoki pincehelyiségben történik. A furmintból készített pezsgő jól és hosszan érlelhető. Az almás, sárga húsú gyümölcsös aromák mellett édesfűszeres és kandírozott citrusos jegyeket érezhetünk, mindehhez élesztősség és intenzív gyöngyözés társul. Komoly pezsgő, amire érdemes odafigyelni.

5 OK, AMIÉRT MEGÉRI PEZSGŐT INNOD! >>> 

6 SZABÁLY, AMIT BE KELL TARTANOD, HA PEZSGŐVEL KÍNÁLOD A VENDÉGEKET! >>> 

Ezek is érdekelhetnek