Össze-vissza tébláboltam a kamra és a konyha között, benéztem a szekrénybe, feltúrtam a polcot, de csak egy brokkolit, némi szikkadt sajtot, meg egy kevés sonkát találtam otthon. A hűtőszekrény és a kamra is teljesen üres volt. Meg persze a fejem is tökéletes ürességben kongott, mert fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek most mindezzel.
Ja, igen! És volt ott még valami: a lista, amit feleségem indulás előtt írt össze nekem a bevásárláshoz. Ahogy végigolvastam, be kell vallanom, egyre több olyan összetevőt találtam a jegyzékben, amiből már én is könnyűszerrel elkészíthettem volna többféle menüt is. Igen ám, csakhogy elmulasztottam a bevásárlást. Nem is tudom, mi jött éppen közbe, vagy miért is felejtettem el…
Nem volt mit tenni, a közeli boltok már mind zárva, a hipermarketbe pedig semmi kedvem sem volt kikocsikázni. Álltam ott tanácstalanul a konyhában, és azon morfondíroztam, hogy „te Budai, hol vagy most, amikor oly nagy szükségem volna rád?” Vagy legalább egy használható ötletre… Ez egy régi skizofrén poén, miszerint: „csak tudnám, hol lehetek most, amikor oly nagy szükség lenne rám”. Mindegy is, hiszen így, az adott szituációra alkalmazva, az én állapotom már nemcsak tudathasadásos volt, hanem egyre éhesebb is.
Még nem tudtam, mihez kezdek vele, amikor fenenagy bánatomban meg önsajnálatomban, elkezdtem szétbontani a brokkolirózsákat, de gondolván, hogy legalább csináljak valamit, hozzáfogtam. Szerencsére még egy kis tésztát is találtam a szekrényben. Ahogy ott álltam a konyhaasztal mellett, kezdett egyre inkább megvilágosodni előttem a felismerés: ebből már majd csak lesz valami. A sajtot lereszeltem, pici vajjal és liszttel, a maradék tejjel besamelt készítettem, majd a sajt felét beleöntöttem: legalább sajtszószom volt már. A sonkát előbb apróra vágva megpirítottam, majd (mivel így már nem tudtam vele mit kezdeni) belekevertem a sajtszószba. Hasonló eset történt a brokkolival is miután megfőztem, mert akárhogy próbáltam is vele barátkozni, sehogyan sem jutottunk ötről a hatra. Ott állt előttem minden összezutyulva, de valahogy úgy tűnt, mintha ez az egész így még nem lenne kész. Előrántottam hát a tésztát a szekrényből, gyorsan megfőztem, de ezt már céltudatosan tettem, időközben ugyanis megtaláltam a tűzálló tálat. Amikor a tészta megfőtt, a tálban mindent összekevertem, nyakon öntöttem egy kis tejföllel, majd a maradék sajtot ráöntöttem – és nekimentem mindezzel a sütőnek.
Késő éjszakai főzőcskézéseim első említésre méltó eredménye a brokkolis tészta, amivel első igazán nagy sikeremet is arattam családi körben. Elkészítése végtelenül egyszerű, a sikert pedig nem is példázhatja más jobban, mint az, hogy lányomnak ez később még hónapokig az egyik kedvence volt (egészen addig, amíg a brokkolit egyszer megpróbáltam karfiollal kiváltani… ezt nem ajánlom senkinek sem, nem jött össze, nagy volt a blamázs), az elkövetkező időszakban tehát számtalanszor készítettem újra és újra…
Brokkolis tészta
Hozzávalók: egy csomag orsó vagy „masnis” tészta, fél kiló brokkoli, 15-20 deka sonka, kis sajt, tej, liszt, vaj
Elkészítése: A brokkolit rózsáira szedjük, 10 percig főzzük, majd leszűrjük. A sonkát apróra vágva megpirítjuk. Besamelt készítünk a szokásosnál kicsit több tejjel, reszelt sajtot teszünk bele, majd belekeverjük a leszűrt brokkolit, a pirított sonkakockákat és összekeverjük a főtt, szűrt tésztával. Ezt az egészet egy tűzálló tálba öntjük, még némi tejföllel leöntjük, sajttal megszórjuk és sütőben megpirítjuk.
Jó étvágyat!
Sarnyai Ödön
.jpg)
.jpg)
.jpg)
