Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Brokkolifőzelék csirkemellel

30 perc
bonyolult
átlagos

Elkészítés

Elkészítés: A brokkolit szedjük rózsáira, majd a zsenge szárrészt pucoljuk meg, és vágjuk fel apróra. A vöröshagymát és a fokhagymát pucoljuk meg, majd a petrezselyemzölddel együtt szintén vágjuk fel apróra.

A csirkemellet vágjuk fel ízlés szerint, sózzuk, borsozzuk, majd a felhevített vaj és olívaolaj keverékén süssük pár perc alatt szép pirosra. Ezután szedjük ki, majd tálalásig tartsuk melegen.

A visszamaradt zsiradékhoz adjuk hozzá a vöröshagymát, pároljuk üvegesre, adjuk hozzá a fokhagymát, majd pár pillanat múlva az apróra vágott brokkoliszárat és a petrezselyemzöldet is. Sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, és keverjük alaposan össze, majd pároljuk pár percig. Ezután öntsük fel a vízzel, facsarjuk bele a citromlevet, majd tegyük bele a brokkolirózsát is. Szórjuk meg egy késhegynyi szódabikarbónával, hogy szép zöld maradjon a színe, majd főzzük puhára úgy, hogy a brokkolirózsa ne főjön szét.

Amikor puhára főtt, szedjük ki a brokkolirózsa felét, és tegyük félre. A többit botmixerrel pépesítsük.

A tejfölt keverjük simára a tejszínnel, a kukoricaliszttel, és egy kevés főzőlével, majd állandó keverés mellett csorgassuk a pépesített brokkolihoz. Kevergetve sűrítsük be, majd tegyük vissza az előzőleg kiszedett brokkolirózsát, és pár perc alatt szép lassan főzzük össze.

Tálaláskor szedjük a főzeléket tányérba, és a pirosra sült csirkemellel kínáljuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss