A karajszeleteket kicsit klopfoljuk, a széleit pár helyen bevagdossuk, megsózzuk, megszórjuk őrölt borssal és egy kevés frissen reszelt szerecsendióval. Kicsit pihentetjük, amíg a krumplimasszát összeállítjuk.
A krumplit meghámozzuk, és durvára reszeljük egy keverőtálba. Enyhén sózzuk, várunk egy kicsit, ameddig levet enged. Ráütjük a tojást, és a tejjel és liszttel sűrű masszát készítünk. Fűszerezzük sóval, borssal, szerecsendióval és 2 gerezd zúzott fokhagymával.
A húst egyenként lisztbe forgatjuk, tenyerünkre fektetjük, a masszából egy evőkanálnyit szétkenünk az egyik oldalán, belefordítjuk a forró olajba, majd a másik oldalát is bevonjuk a masszával. Közepes hőfokon, mindkét oldalát 3-3 percig sütjük, és papírtörlőre szedjük.
Tálalásnál a tejfölbe fokhagymát reszelünk, megkenjük vele a hús tetejét, majd reszelt sajttal megszórva, ízlés szerinti körettel tálaljuk.
Célszerű akkora serpenyőt választani, hogy legalább kettesével tudjuk sütni. Az olaj jó forró legyen, mert úgy nem szívja magába a zsiradékot.
- gaby53