Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Borsos sertésszelet

5/5
60 perc
bonyolult
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A húsokat kissé kiklopfolom, sózom, megszórom feketeborssal, lisztben meghempergetem. Kevés olajon elősütöm úgy, hogy az olajba 1 gerezd egészben hagyott fokhagymát teszek. (A fokhagyma előbb megsül, minthogy 8-10 szelet hússal végeznék. Ezért azt közben kiveszem, és beleteszem az újat.)

Az elősütött hússzeleteket egy tepsiben elhelyezem, majd mindegyik tetejére szórok még 1-1 csipet fehérborsot,fél kávéskanál összetört koriandermagot és fél kávéskanálnyi egész köményt. A végén a visszamaradt olajat is a húsokra öntöm, alufóliával lefedem, és forró sütőben (200-220 fokon) kb. 15 percig sütöm anélkül, hogy folyadékot öntenék alá. 15 perc után kiveszem, aláöntök 1 dl fehérbort, továbbra is alufóliával lefedve sütöm, amíg meg nem puhul. Közben öntök még alá bort, ha van még és ha kell, vagy langyos vizet (én ez utóbbit öntöttem).

Tört vagy valamilyen főtt krumplival a legfinomabb, és igaz barátja az enyhén csípős almapaprikának. Most vajon párolt zöldbabbal tálaltam, valamint rozmaringos vajas burgonyával, ami éppen úgy készül, mint a petrezselymes, csak rozmaringot teszek rá.

Megjegyzés



További fotók, receptek a Rachel és a csokigyár blogban! - arahel

Ezek is érdekelhetnek

Friss