A malachús bőrét bevagdossuk, sózzuk, borsozzuk, rászórjuk a pirospaprikát, nyomunk rá fokhagymát fokhagymapréssel, kicsit beledörzsöljük, majd néhány órára (legjobb egész éjszakára) betesszük a húst a hűtőbe pihenni.
A sütőt 180 fokra melegítjük. Serpenyőt vagy tepsit disznózsírral jól kikenünk, eloszlatjuk rajta a a hűtőből kivett malachús szeleteket, majd fóliával letakarjuk. Betoljuk a sütőbe, hagyjuk puhulni. Időnként meglocsoljuk a saját zsírjával és a sörrel. Kb. 40-45 perc múlva levesszük róla a fóliát. Megkenjük a húst a mézzel, majd a sütőt grillfokozatra átkapcsoljuk és kb. 10-15 perc alatt ropogósra sütjük a malachúst.
A céklát és a sütőtököt megmossuk, megpucoljuk, felkockázzuk. Serpenyőbe vagy tepsibe tesszük, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, vékonyan meglocsoljuk olajjal, és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 30 percig sütjük.
A káposztát legyaluljuk. Serpenyőben a karikára vágott lilahagymát kevés olajon megkapatjuk, rádobjuk a köménymagot, rátesszük a káposztát, sózzuk, borsozzuk. Öntünk rá ecetet, rátesszük a babérlevelet. Amikor már csaknem kész, ráöntjük a pezsgőt is.
Tálaláskor egy szelet malachúst teszünk a tányérra, mellé a sült zöldségeket és káposztát.
Új év tájékán két ételt mindenképp az étlapunkra kell tűzni annak érdekében, hogy szerencsések és gazdagok legyünk az új évben magyar hiedelem szerint. Az egyik kétségtelenül a malacsült. - hobbychef