Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Bőrös malacsült sült zöldségekkel és pezsgős lilakáposztával

90 perc
mester
megfizethető
2 adag

Elkészítés

  1. A malachús bőrét bevagdossuk, sózzuk, borsozzuk, rászórjuk a pirospaprikát, nyomunk rá fokhagymát fokhagymapréssel, kicsit beledörzsöljük, majd néhány órára (legjobb egész éjszakára) betesszük a húst a hűtőbe pihenni.
  2. A sütőt 180 fokra melegítjük. Serpenyőt vagy tepsit disznózsírral jól kikenünk, eloszlatjuk rajta a a hűtőből kivett malachús szeleteket, majd fóliával letakarjuk. Betoljuk a sütőbe, hagyjuk puhulni. Időnként meglocsoljuk a saját zsírjával és a sörrel. Kb. 40-45 perc múlva levesszük róla a fóliát. Megkenjük a húst a mézzel, majd a sütőt grillfokozatra átkapcsoljuk és kb. 10-15 perc alatt ropogósra sütjük a malachúst.
  3. A céklát és a sütőtököt megmossuk, megpucoljuk, felkockázzuk. Serpenyőbe vagy tepsibe tesszük, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, vékonyan meglocsoljuk olajjal, és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 30 percig sütjük.
  4. A káposztát legyaluljuk. Serpenyőben a karikára vágott lilahagymát kevés olajon megkapatjuk, rádobjuk a köménymagot, rátesszük a káposztát, sózzuk, borsozzuk. Öntünk rá ecetet, rátesszük a babérlevelet. Amikor már csaknem kész, ráöntjük a pezsgőt is.
  5. Tálaláskor egy szelet malachúst teszünk a tányérra, mellé a sült zöldségeket és káposztát.

Megjegyzés

Új év tájékán két ételt mindenképp az étlapunkra kell tűzni annak érdekében, hogy szerencsések és gazdagok legyünk az új évben magyar hiedelem szerint. Az egyik kétségtelenül a malacsült. - hobbychef

Ezek is érdekelhetnek

Friss