Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Bográcsban főtt finomságok

default user icon
MME
A szabadtűzön főtt ételek nemcsak attól különlegesek, hogy ízükben megőrzik a ropogó fák közül felszálló füst bukéját, hanem attól is, hogy hangulatuk van. Mert a bográcsozáshoz társaság kell, hangos, vidám, hasukat kedvelő emberek, akik szívesen készítenek vörösbortól illatozó pörköltöt, gulyást vagy akár egy jó csípős halászlevet.

A bogrács az egyik legrégibb főzőedényünk, amelyet már évezredekkel korábban a vándorló törzsek is használtak. Az Alföldön bográcsnak, Debrecen környékén vasfazéknak, a Dunántúlon pedig üstnek nevezik. A különböző bográcsok közös jellemzője, hogy mindegyiknek fogantyúja van, amelynek segítségével a tűz fölé vagy akár állványra akaszthatók, a lapos fenekűek pedig a tűzhelyre is ráhelyezhetők.

Alapvetően kétféle bogrács létezik. Az úgynevezett gulyásfőző fent szélesedik, a halfőző pedig lent terebélyesebb és a szája szűkül. A névtől nyugodtan elvonatkoztathatunk, hiszen mindkettőben bármilyen étel elkészíthető. Inkább azt mondhatnánk, hogy levesesebb ételek a gömbölyűbb gulyásbográcsban, a szárazabbak, amelyeknek jót tesz, ha időnként ödepörkölödnek kicsit (mint például a slambuc), a simább aljú halfőző bográcsban készíthetők egyszerűbben.

Bográcsot nagyobb bevásárlóközpontban vagy barkácsáruházban vehetünk, áruk 2000 forinttól (egyszerű zománcos) akár 12000 forintig (rézbogrács) terjed.

A vásárlásnál figyeljünk a bogrács méretére. Ha csak szűkebb családi körben szeretnénk főzni benne, célszerű kisebbet (3 literest), ha nagyobb baráti összejövetelekre vágyunk, érdemes nagyobbat (13 literest) venni.

A legtöbb jól bevált magyaros recept bográcsban is elkészíthető. A különbség mindössze annyi lesz, hogy a főzési idő kissé elnyúlik. Ez természetesen a bogrács magassága és a tűz ereje függvényében szabályozható, de tény, hogy a szabadtüzi ételek többségéhez idő és türelem kell. 

De miért is kapkodnánk? A bogrács alatt ropogó fahasábok között izzó parázs, a szinte mindig kötelező hagyma és szalonna ínycsiklandozó illata, a baráti társaság, a tűz hevét ellensúlyozó pohárka hűs bor nem a rohanásról szólnak. 

Hogyan főzzünk bográcsban?

- Jó tudni, hogy minden edény rozsdásodás elleni védőmázzal kerül forgalomba. Az első használat előtt az edényt kívül-belül zsírral vagy étolajjal kenjük be, és a bevonatot szabadban rakott erős tűzön égessük ki, majd a bográcsot finom kőporral vagy homokkal súroljuk át, míg fényes lesz. Ezután mosószeres vízben alaposan mosogassuk el, és tiszta vízzel öblítsük át.

- A bográcsban fövő ételhez lobogó tűz szükséges. A lángot óvjuk a széltől, hogy a hőhatás a legkedvezőbb legyen. Minél magasabbra helyezzük a bográcsot, annál kényelmesebb a főzés, s annál jobban ég a tűz is. Hogy ne égjen le az étel, a bográcsot gyakran forgassuk.

Paprikás krumpli bográcsban

Hozzávalók:
20 dkg füstölt szalonna
2 kg krumpli
2 fej hagyma
1-2 szál szárazkolbász
2 paradicsom
3 paprika
pirospaprika

bors

Elkészítés: A szalonnát felkockázzuk, lepirítjuk, rádobjuk a hagymát, üvegesre fonnyasztjuk. Hozzátesszük a felkarikázott szárazkolbászt, pár percig pirítjuk, majd lehúzzuk a tűzről. Hozzákeverjük a pirospaprikát, beleforgatjuk a karikákra szelt krumplit, hozzáadjuk a feldarabolt paradicsomot és paprikát, visszatesszük a tűzre. Felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi, sózzuk, borsozzuk, és kevergetés nélkül sűrűre főzzük.

Lecsós pacal bográcsban

Hozzávalók:
1 kg pacal megabálva, felcsíkozva
3 evőkanál zsír
2 fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1 púpozott evőkanál fűszerpaprika

bors
majoránna
A lecsóhoz:
10 dkg füstölt szalonna
4 fej hagyma
50 dkg paprika (lehet tv vagy kaliforniai paprika is)
50 dkg paradicsom

bors
1 púpozott evőkanál fűszerpaprika

Elkészítés: A zsíron megpirítjuk a felkockázott vöröshagymát és a fokhagymát, rátesszük a felcsíkozott pacalt, meghintjük és elkeverjük a fűszerekkel, felengedjük vízzel, borral vagy marhahús alaplével, és addig főzzük, amíg a pacal megpuhul. Ha kell, többször pótoljuk a folyadékot.
A pacalt időnként kóstoljuk, hogy hogyan puhul, mert minden pacal más.
Amíg a pacal fő, elkészítjük a lecsót. A szalonnát kockára, a megtisztított zöldségeket nagyobb darabokra vágjuk.
Ha kész a pacal, tálba merjük, majd a bográcsba dobjuk a szalonnát, kiolvasztjuk, hozzáadjuk a a felaprított zöldségeket, átforgatjuk, fűszerezzük, majd hozzáöntjük a pacalt, és készre főzzük.
Dúsíthatjuk a pacalt még sertéskörömmel vagy babbal (ezt 24 órára áztassuk be a főzés előtt), ezeket a pacallal együtt főzzük. Ínyencek a végén akár parmezánnal is megszórhatják a tetejét.
Tálalhatjuk friss kenyérrel, főtt krumplival, de akár tarhonyával is.

Ezek is érdekelhetnek

Friss