Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Elstartolt a Bocuse d'Or! Dunai kecsegéből és gímszarvasból főznek a versenyzők

default user icon
MTI
Kiválasztották az alapanyagokat az első versenyfeladathoz a Bocuse d'Or résztvevői hétfőn a Sirha Budapest élelmiszeripari kiállítás piacterén, a Hungexpo Vásárközpontban, és ezzel megkezdődött a nemzetközi szakácsverseny európai döntőjének programja.

A világ legrangosabb szakácsversenyének kontinensdöntőjét kedden és szerdán, első alkalommal rendezik meg a magyar fővárosban.

Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke elmondta, hogy az Európa húsz országából érkezett séfeknek segítőikkel egy hal- és egy vadételt kell megalkotniuk a rendelkezésükre álló 5 óra 35 perc alatt, dunai kecsegéből és annak ikrájából, illetve magyar gímszarvasból.

A versenyzőknek a halételhez csak a számukra biztosított piacról szabad beszerezniük az alapanyagot: zöldségeket, gyümölcsöket, salátaféléket, zöldfűszereket, csírákat. A kontinensdöntő pikantériáját az adja, hogy három meglepetésfűszerből mindkét napra kisorsolnak egyet-egyet: a kedden versenyző tíz csapatnak a tárkonyt kell majd felhasználnia.

A vadételhez minden hozzávalót a csapatok hoztak, de szigorú szabályok írják elő, hogy melyik alapanyag mennyire lehet előkészítve.

Hamvas Zoltán hangsúlyozta: sosem fordult még elő a verseny történetében, hogy a rendező ország adhatta mindkét fő alapanyagot, ez "hosszú hónapok csatája volt" a francia szervezőkkel.

Beláthatatlan jelentőségű, hogy felkészülésük három-négy hónapja alatt a csúcsgasztronómia ilyen fontos képviselői magyar alapanyaggal kísérleteznek. A csapatok ugyanis hivatalosan négy-öt fősek, de például Széll Tamásnak Magyarországon legalább ötven séf látta a munkáját, és ez a többi csapatnál is hasonlóan történhetett - emelte ki a szakember.

Hamvas Zoltán hozzátette, a verseny valamennyi kapcsolódó eseményén kizárólag magyar borok kerülnek a poharakba. A szervezők a Kárpát-medencei fajtákra hívják fel a figyelmet, ezért a furmintra, a kékfrankosra és a kadarkára épül a borsor.

Kápolna Beáta, a Metro Magyarország ultrafriss beszerzési vezetője elmondta, a vállalat jóvoltából a csapatok több mint kétszáz féle termék közül választhattak. A kiváló minőségen felül a Metro próbált ügyelni arra is, hogy a hazai és az importtermékek aránya azonos legyen, noha Magyarországon még éppen zajlik a szezonváltás - jegyezte meg.

A két fő hozzávaló, a szarvaspisztoly (egyben bontott gerinc és comb) és a kecsege is Magyarországról érkezett: az Öreglaki Vadfeldolgozó Kft-től, illetve a Győri Előre Halászati Termelőszövetkezettől - közölte Kápolna Beáta.

Ezek is érdekelhetnek

Friss