Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Bocuse d'Or 2022 európai döntő: Így versenyzett a magyar csapat

default user icon
MME
Elsartolt a Bocuse d'Or második versenynapja a SHIRA Budapesten a Hungexpon. Ma eldől, kik lesznek Európa legjobbjai a világ legrangosabb szakácsversenyén, illetve melyik az a tíz csapat, amelyik ott lesz Lyonban a világdöntőben 2023 januárjában. A magyar csapat Dalnoki Bence séf vezetésével 9-kor kezdte el a főzést, a coach Széll Tamás.

CIKKÜNK FOLYAMATOSAN FRISSÜL!

Hamvas zoltán: "Ha az első ötben végzünk, az nagyon jó eredmény, ha a dobogón, az kirobbanó eredmény lenne"

- Nagyon erős a Bocuse d'Or szakácsverseny kétnapos, budapesti kontinensdöntőjének csütörtöki mezőnye; a magyar csapattól szép eredmény lesz, ha az esti eredményhirdetésen az első öt között végez - mondta el az MTI-nek a helyszínen a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke, az idei versenyzsűri tagja. Hamvas Zoltán a magyar csapat felkészüléséről szólva hozzátette: a munka eredményessége majd a helyezésben mérhető. "Tiszta a lelkiismeretünk, elvégeztünk minden feladatot az utolsó simításokig a két versenymunkán" - jegyezte meg.
Hamvas Zoltán felidézte, hogy már másfél hónappal a kontinensdöntő előtt összeálltak azok az ételek, amelyeket a zsűrinek szeretnének bemutatni, ezért ennek az időszaknak az volt a célkitűzése, hogy a csapat beleférjen az időbe és az utolsó finomságokat is kidolgozza még a versenymunkákon.
A felkészülés ritmusáról szólva a szakember elmondta, a versenyfogások elkészítése előtt két napot szántak arra, hogy mindent előkészítsenek a versenyszabályzat által megengedett szintre.

"Utána, amikor a versenyt próbáltuk el, a kezdés után éppen 5 órával a burgonyaételt adta a csapat, rá 35 percre pedig a húsételt, éppen úgy, ahogy most a döntőben fogják" - fűzte hozzá a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke.
Az idei tányértéma - az a fogás, amelyet a mai éttermi elvárások szerint, tányérra tálalnak - egy burgonyaétel, amelyhez semmilyen állati fehérjét nem szabad használni a tojás és a tejtermékek kivételével. A hústál témája a híres magyar őz: annak gerincét és combját, kacsamájat, illetve az egyik körethez tejfölt és túrót kell felhasználni - ismertette az idei fogásokat.

Hamvas Zoltán figyelmeztetett arra, hogy minden Bocuse d'Oron van egy nagyon erős első része a mezőnynek, ez legalább öt-hat csapat.
Szerdán az indulók egyik fele már elkészítette a fogásait. "Olyan nagyon kimagaslót nem láttunk tegnap, de ma nagyon erős csapatok versenyeznek: a svédek, a norvégok, a finnek és a magyarok is" - értékelt a szakember.

Mint hozzátette, Széll Tamás győzelme a 2016-os budapesti kontinensbajnokságon erősen fokozza a magyar csapattal szemben támasztott elvárásokat. "Nyilván megint ez az álom, de biztosra venni semmit nem lehet" - fogalmazott.

"Az alapvető elvárás az, hogy a magyar csapat magabiztosan kvalifikálja magát a 2023-as lyoni világdöntőbe. Ha az első ötben végzünk, az nagyon jó eredmény, ha a dobogón, az kirobbanó eredmény lenne" - mondta el Hamvas Zoltán.

Kitálalták a hústémát is, 14:35-kor:

 

Így festett a tányértéma tálalása és kóstolása, 14 órakor:

 

Így főz a magyar csapat a Bocuse d'Or 2022 európai döntőjének 2. napján- bejutottunk a 3-as versenyboxhoz:

 

Készülnek a versenytémák:

 

Ég a csapat keze alatt a munka -  hangulat fantasztikus, a szurkolók mindent beleadnak, pont, mintha egy focimeccsen lennénk!

 

Mi lesz ma a Bocuse d'Or második napján?

Lengyelország, Észtország, Dánia, Franciaország, Szlovákia, Svájc, Izland és Belgium. A Bocuse d’Or Europe első versenynapján ezek az európai országok mutatták meg,  mit készítettek többek között az őzből, a kacsamájból, a túróból, a tejfölből és a burgonyából a világ legrangosabb szakácsversenyének európai válogatóján

Ma további 9 ország főz a továbbjutásért, köztük a magyarok is. A csapat élén a hazai döntőn magabiztos győzelmet aratott  Dalnoki Bence áll. A Stand Étterem sous chefje Szulló Szabina és Széll Tamás szárnyai alatt sajátította el a szakmát, konyhai filozófiájában nagyon nagy szerepet kapnak a magyar ételek és az ízek.


A commis pozícióban a Debrecenből érkezett Nyikos Patrikot láthatjuk majd. Korábban Patrik is dolgozott a Stand Étteremben, a magyar döntőt megelőző időszakban a debreceni Ikon csapatát erősítette.

A csapat coach-a a pozícióban az előző versenyszezon lyoni döntőjében debütáló Széll Tamás, a legsikeresebb és a legnagyobb tapasztalattal rendelkező hazai Bocuse d’Or versenyző. A legutóbb Budapesten rendezett európai döntőt, 2016-ban, Széll Tamás és csapata nyerte meg , és a 2017-es lyoni világdöntőn a magyar csapat vitte el a legjobb húsos tálért járó trófeát, összesítésben pedig a 6. helyen végzett. 

Akárcsak hat évvel ezelőtt, ezúttal is Szulló Szabina a magyar csapat elnöke, így ő képviseli majd hazánkat a nemzetközi kóstoló zsűriben. Szabina ugyanebben a pozícióban ott volt a 2016-es győztes csapatban is.

A zsűri tiszteletbeli elnöke Ana Roš, a két Michelin csillagos Hiša Franko tulajdonos-séfje. A szlovén séfnő nemcsak azért inspiráló, mert 2017-ben a világ legjobb női séfjének választották és 2020-ban étterme rögtön két Michelin-csillagot kapott, hanem azért is, mert tulajdonképpen ő tette fel Szlovéniát a világ gasztrotérképére.

A zsűri elnöke a szintén legendás norvég Christian André Pettersen, aki európai gőzelme után 2019-ben és 2021-ben is a bronz szobrot vehette át a Bocuse d’Or lyoni döntőjében. A zsűri harmadik elnöke természetesen Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke.

A konyhai zsűriben olyan hazai kiválóságot kaptak helyet, mint Barna Ádám, Vomberg Frigyes, Volenter István, Erdei János, Segal Viktor. Ugyancsak a konyhai zsűrit erősíti a Brazíliából érkezett Giovanna Grossi, az olasz Nicola Portinari, Az Egyesült Államok-beli Nappából érkező Philip Tessier, a dán Ronni Vexøe Mortensen és az izlandi Viktor Örn Andrésson. A konyhai zsűri élén Rácz Jenő, Alain Le Cossec és Joseph Viola áll. A kóstoló zsűri tagjait a résztvevő országok csapatai delegálják. Magyarországot a Michelin csillagos Szulló Szabina képviseli.

A magyar csapat a vegetáriánus tányértémát 14:00-kor, a hústálat 14:35-kor tálalja a zsűri részére - kövessétek az eseményeket és szurkoljatok a mindmegette.hu-val!

 

Ajánljuk még:

Ezek is érdekelhetnek

Friss