Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Bevezethetik a húsadót

default user icon
MME
A húsfogyasztást adóztatná meg egy tavaly létrehozott parlamenti bizottság. Azt remélik, hogy ezzel az intézkedéssel jelentős lépést tehetnének a klímavédelem fokozása érdekében - írja az Euromeatnews.

A drasztikus javaslat igen megosztja Németországban az embereket, hiszen az új adóformát, amit tavaly júliusban egy a klímavédelemre létrehozott kormánybizottság terjesztett elő, jó eséllyel el is fogadhatják a politikusok.

Hosszas vizsgálatok után arra a következtetésre jutottak, hogy a jelenleginél ötször-hatszor többe kellene kerülnie egy kilogramm marhahúsnak. Ez számosítva annyit tesz, hogy a 13 eurós (4700 forintos) németországi átlagár akár 80 euró (29000 forint) fölé is emelkedhet.

Az intézkedést meg is indokolták; mint írják, a húsfogyasztás miatti környezetszennyezés és a biodiverzitás csökkentés ellensúlyozására tett intézkedésekkel felmerülő költségeket a többlet bevételből tudnák fedezni.

Ha pedig ez nem lenne elég, a tejtermékek is célkeresztbe kerültek a németeknél. Azok esetében is kiszámolták, hogy legalább kétszer, de akár négyszer többe is kerülhetne, mint most. A bizottság hozzáteszi, hogy az ipari gazdálkodás okozta környezeti károk évente 90 millió euróba (32,5 milliárd forintba) kerülnek, és ahhoz, hogy a mezőgazdaság zöldiparrá való átalakítása megtörténjen, évi 7-11 milliárd eurós beruházásra lenne szükség.

Egyébként az új német kormány nem titkolt szándéka, hogy az országban 2030-ra akár harminc százalékra növelje az ökológiailag megművelt területek arányát a jelenlegi tíz százalékról.

Ajánljuk még:

Ezek is érdekelhetnek

Friss