Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Beszéljünk a csicsókáról!

default user icon
MME
Többször hallottam már a csicsókáról, de nem tulajdonítottam neki szinte semmiféle jelentőséget. Mostanában azonban rájöttem, tévhitben éltem eddig. Én a burgonyával, lánykori nevén a krumplival azonosítottam. Hogy miért? Puszta tévedésből.

Páromnak Erdélyben, a Hargita megyei Homoród-Szentpálon élnek rokonai, akiket viszonylag gyakran látogatunk. Ők saját gazdasággal rendelkeznek, komoly földterülettel, állatokkal, gépparkkal, ebből élnek. Sokat dolgozik az egész család, asszonyok, férfiak, sőt a családi gazdálkodásban még a gyerekeknek is jut teendő. Hát feléjük a krumplit pityókának nevezik. Én ezzel tévesztettem össze a csicsókát. Balga lélek vagyok!

Tévedésemre olyan három-négy hete vezetett rá Anikó, a sarki kisközért egyik kedves, barátnak számító tulajdonosa. Anikó - hozzánk hasonlóan - szeret sütni, főzni, gyakran beszélgetünk az ételek világáról, ötletelünk, recepteket cserélünk, persze szóban. Pár hete említette, hogy családi házuk kertjében kiástak a földből néhány vödörnyi csicsókát. Én persze az Erdélyből ismert pityókára, azaz a krumplira asszociáltam. Mit ne mondjak, alaposan melléfogtam! Erről Anikó fel is világosított, sőt másnap egy zacskónyi csicsókával lepett meg, örömömre.

Mi is a csicsóka?

A csicsóka (Helianthus tuberosus) a fészkesek családjába tartozó gumós, évelő növény. Észak-Amerikából a 17. század elején került Európába. Észak-Amerikában vadon termett, az indián őslakosság alap élelmének számított. Amikor a fehér telepesek elindultak a vadnyugat meghódítására, sokukat az éhhaláltól mentette meg.

Közeli rokonságban áll a napraforgóval. Tavasszal virágaikat akár össze is lehet téveszteni, de később már nem, mert a csicsóka sárga virágai a napraforgóéhoz képest kicsinyek, és jóval később, augusztus elején nyílnak. A növény szára a napraforgóénál vékonyabb, és akár 3 méter magasra is megnőhet. Magot a csicsóka virága nem érlel, ezért a gumók elültetésével szaporítják.

Gumói, amelyek megvastagodott szárképletek, nem közvetlenül a tövön, hanem 5–20 cm hosszú gyökérrészen találhatók, ezért nagyobb területen helyezkednek el. Ez az oka, hogy nehéz valamennyi gumót felszedni a fészekből! Héjuk színe lehet fehér vagy sárga, de leggyakrabban olyan színű, mint a rózsaburgonyáé. A gumók húsa hófehér. Felszínük barázdált, összetett, nehezen tisztítható. Első ránézésre hasonlít a gyömbérre.

A csicsóka gyógyszer is

A csicsóka fontos diabetikus alapanyag lehet, íze hasonlít a burgonyáéhoz, de annál jóval édesebb. Felhasználhatóságuk is hasonlatos – azért balgaságomban túl nagyot nem tévedtem!

Kedvező hatással bír cukorbetegség és elhízás ellen. Cukorbetegség esetében az inulin mint szénhidrát-energiaforrás azért jelentős, mert a vércukorszintet tartós fogyasztás esetén sem emeli, sőt az inzulinfüggőséget is csökkenti, s a vércukorszint beállítását megkönnyíti.
A csicsókagumó fogyasztása előnyös a mai, elhízáson alapuló népbetegségek megelőzésében, mert nem bontódik le szervezetünkben, legfeljebb a vastagbél baktériumflórája képes valamelyest feldolgozni. Így az inulin az emberi táplálkozásban csak ballasztanyagként jön számításba és fogyasztó hatása van. A burgonya helyett az elhízottak és cukorbetegek diétájában is felhasználható.

Szív- és érrendszeri betegségek esetében fogyasztása a vér szabad zsírsavtartalmának csökkenésével járhat együtt. A rendszeres csicsókafogyasztással csökkenthető a vér húgysavszintje. A túltáplálkozásból eredő elhízás, vesekő, köszvény, hipertónia, valamint a szívkoszorúér betegségek megelőzésében kiemelkedő jelentőségű táplálék  a csicsóka és belőle készült ételek.

A csicsókát kozmetikai készítményekben is alkalmazzák, ugyanis bizonyított a gumó egyedülálló regeneráló, hidratáló, bőrnyugtató, bőrtápláló és frissítő hatása.

Mit készíthetünk csicsókából?

A nálunk kevéssé ismert gumós zöldséget másutt a világban elegáns éttermekben homár, libamáj, szarvasgomba, nemes tengeri halak, fésűkagyló és más drága ételek társaságában tálalják.

Felhasználása csak fantázia kérdése, mert szinte minden alapanyagunkkal harmonizál. Fogyaszthatjuk nyersen, salátákban, párolhatjuk, főzhetünk belőle szószokat, kifacsart levéből kitűnő turmixital készíthető – naranccsal, citrommal, mézzel, almával -, de köretként csicsókalepényt készítenek.

Csicsóka köretként

A csicsókát megmosom, meghámozom, felkarikázom. Teflonedényben kevés vajon megpárolom, sóval, borsikafűvel, fokhagymával, petrezselyemmel fűszerezem, zsírjára sütöm. Roston sült halak, húsok köreteként tálalom.

Tejszínes rakott csicsóka

Hozzávalók: 1,5 kg csicsóka megmosva, 2 dl tejszín, őrölt kömény, rozmaring, vaj
Elkészítés: A csicsókát meghámozom, 1 cm vastagra szeletelem, majd tűzálló tálba rétegezem, minden réteget megszórok köménnyel és rozmaringgal, sózom-borsozom, és egy kevés vajat morzsolok rá. Ráöntöm a tejszínt, és 160 fokra előmelegített sütőben megsütöm.

Céklás csicsókasaláta

Hozzávalók: 6 db cékla, 1 db feketeretek, 1 db kisebb zeller, 2 db sárgarépa, 4 db csicsóka, citromlé, víz, só, méz
Elkészítés: A céklát, a feketeretket, a zellert, a sárgarépát és a csicsókát közepes lyukú reszelőn lereszelem, besózom, citromlével és mézzel összekeverem. Jól összedolgozva sültek mellé kínálom.

Csicsóka gomolyasajttal

A kisebb méretű csicsókákat vízben, egészben megfőzöm, hámozom, majd felkarikázom, befűszerezem (zsályát, fehérborsot, sót használok), majd olívaolajban átsütöm. A gomolyasajt szeletek mindkét felét margarinban kisütöm. Az átsütött gomolyaszeleteket a csicsókakarikákra adom, tejföllel meglocsolva tálalom.

Csicsókás pogácsa

Hozzávalók: 20 dkg főtt csicsóka, 30 dkg liszt, 10 dkg margarin, 1 dkg élesztő megfuttatva, 1 dkg só, 1 dl tej, 1db tojás, 1 tojás sárgája kenéshez, 3 dkg dióbél
Elkészítés: Az alapanyagokat összegyúrom, 1 órát pihentetem. Az idő elteltével háromba hajtogatom, majd vékonyra nyújtom, kiszaggatom. Tetejére diót szórok, kivajazott tepsibe teszem, 160 fokra előmelegített sütőben megsütöm.

A felsoroltakon kívül remek krémleves készíthető belőle, receptje megtalálható beküldött receptjeim között.

Ezek is érdekelhetnek

Friss