Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Barackos máktorta

MME MME
120 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók 12 szelethez:
  • A piskótához:
  • 6 tojás (közepes)
  • csipet só
  • 15 dkg cukor
  • 12 dkg liszt
  • 5 dkg őrölt mandula
  • A töltelékhez:
  • 8 levél fehér zselatin
  • 7 dl tejszínhab
  • 10 dkg cukor
  • 10 dkg darált mák
  • 20 dkg sűrű sárgabaracklekvár
  • 3 dl baracklé
  • A díszítéshez:
  • 10 dkg cukor
  • 10 dkg egész mák
  • 1 citrom reszelt héja
  • kevés zsíradék a fóliához
  • 6 dkg aszalt sárgabarack

Elkészítés

Elkészítés: A sütőt 180 C fokra (légkeveréses 160 C) előmelegítjük. A tojásokat szétválasztjuk, a tojásfehérjét sóval keményre verjük. A tojássárgáját a cukorral habosra verjük, a tojásfehérjehabot alákeverjük. A lisztet és a mandulát óvatosan beleforgatjuk. A piskótatésztát sütőpapírral kirakott tortaformába öntjük, majd 20-30 perc alatt készre sütjük.

Eközben a díszítéshez a cukrot egy serpenyőben megolvasztjuk, a mákot belekeverjük a reszelt citromhéjjal együtt, majd az egészet sütőpapírra simítjuk, akár a tetejére is boríthatunk egy sütőpapírt, és a kettő között sodrófával ellapítjuk. Hagyjuk kihűlni, majd nagyobb darabokra törjük (ez lesz a torta díszítése).

A töltelékhez a zselatint 5 percig hideg vízben felpuhítunk, majd egyhén kinyomjuk. 3 dl baracklevet felhevítünk, a zselatint benne feloldjuk, majd hidegre tesszük. 5 dl tejszínt keményre verünk, közben a cukrot belecsorgatjuk. Amikor a folyadék zselésedni kezd, a tejszínt és a mákot is belekeverjük.

A piskótát vízszintesen elfelezzük. Az alját egy tortalapra helyezzük, tortagyűrűt csatolunk köré, majd megkenjük a barackdzsemmel. A mákos hab felét rákenjük, a felső piskótalapot szintén réhelyezzük, a maradék mákos habbal pedig megkenjük. 3-4 óráig hűlni hagyjuk.

A tortagyűrűt eltávolítjuk, a maradék mákos krémet az oldalára kenünk. A cukros mákkal és az aszalt sárgabarackkal díszítjük.

Megjegyzés

Péter András receptje, fotó: Tóth András - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss