Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Barackos joghurttorta

60 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • A tésztához:
  • 4 tojás
  • 8 dkg cukor
  • 8 dkg liszt
  • 1 kávéskanál sütőpor
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 evőkanál víz
  • sűrű baracklekvár (a piskóta megkenéséhez)
  • A krémhez:
  • 35 dkg barackos joghurt
  • 6 dl habtejszín
  • 2 dkg zselatin
  • 5 dkg cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • A díszítéshez:
  • őszibarack konzerv
  • 1 csomag színtelen tortazselé
  • szeletelt mandula

Elkészítés

Elkészítés: A tészta hozzávalóiból megsütjük a piskótát egy 26 cm-es kapcsos tortaformában.

Felverjük a tejszínt (egy keveset tegyünk félre a díszítéshez). Összekeverjük a joghurttal, a feloldott zselatinnal és a cukrokkal.

A kihűlt piskótát megkenjük a lekvárral, visszatesszük a formába, majd a krémet ráhalmozzuk, és hűtőben hagyjuk dermedni.

Mikor a teteje megszilárdult, rátesszük a vékony szeletekre vágott őszibarackokat, és óvatosan ráfolyatjuk a tortazselét. Visszatesszük a hűtőbe, és ha teljesen megszilárdult, késsel óvatosan körbevágjuk, és leemeljük róla a formát. A maradék tejszínhabbal bekenjük az oldalát, amit pirított szeletelt mandulával díszítünk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss