Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Barackos csirkemell burgonyakrokettel

75 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • A barackos csirkemellhez:
  • 1 csirkemell
  • bors
  • liszt
  • tej
  • 10 dkg sajt
  • 4 szelet füstölt főtt tarja
  • 1/2 üveg őszibarackbefőtt
  • A burgonyakroketthez:
  • 5 szem krumpli
  • vaj
  • tej
  • 1 tojás
  • liszt
  • bors
  • zsemlemorzsa
  • A tartármártáshoz:
  • 1 tojás sárgája
  • 2 dl olaj
  • 2 dl tejföl
  • bors
  • 1 evőkanál mustár
  • pici citromlé

Elkészítés

Elkészítés: A csirkemellet kifilézzük, 4 szép szeletet vágunk belőle, kiklopfoljuk, majd sóval, borssal megszórjunk, fél órára félretesszük.

Egy serpenyőben vajat forrósítunk, és a csirkemellek mindkét oldalát fehéredésig sütjük. Kivajazott tepsibe vagy jénaiba fektetjük egymás mellé a húsokat. Mindegyikre 1-1 szelet füstölt főtt tarját teszünk, majd kis kupac őszibarackot rakunk a tetejére.

A serpenyőben megmaradt olvadt vajhoz kevés lisztet teszünk, majd pici tejjel felöltjük, sózzuk, borsozzuk, sűrű besamelmártást készítünk. Ebből rákanalazunk minden barackos hús tetejére, majd reszelt sajttal megszórjuk, és előmelegített sütőben 25 percig sütjük.

Közben a burgonyából krumplipürét készítünk, hozzáadunk 1 tojást és annyi lisztet, hogy könnyű, kézzel gyúrható, formázható tésztát kapjunk. Kinyújtjuk hosszú kígyó formára, és felvágjuk tetszés szerinti méretre. Egyenként bepanírozzuk, és forró olajban kisütjük.

A tartármártáshoz 1 tojássárgát robotgéppel felverünk, és fokozatosan, nagyon lassan hozzácsurgatjuk az olajat. Ha már majonéz állagú, akkor hozzáadjuk a tejfölt, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, adhatunk hozzá kevés mustárt és citromlét.

A barackos csirkemellet a krokettel és a tartárral tálaljuk.

Megjegyzés

A krokettet előző napról megmaradt burgonyapüréből is készíthetjük. - Kismaccs1

Ezek is érdekelhetnek

Friss