Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Barack (lakodalmas sütemény)

90 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók kb. 30 darabhoz:
  • 60 dkg liszt
  • 25 dkg vaj
  • 25 dkg porcukor
  • 3 egész tojás
  • 1 kávéskanál szódabikarbóna
  • A töltelékhez:
  • a kikapart tésztamorzsa
  • 2 evőkanál kakaó
  • 15 dkg porcukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1 rumaroma (vagy 0,5 dl rum)
  • 10 dkg vaj
  • 0,5 dl tej
  • A forgatáshoz:
  • 3 db vérnarancsaroma
  • kristálycukor

Elkészítés

Elkészítés: A tésztához a vajat keverjük habosra a porcukorral, az egész tojásokkal és a szódabikarbónával. Adjuk hozzá a lisztet, és gyúrjuk össze a tésztát, ha kissé lágy lenne, adjunk még hozzá egy pici lisztet. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd a tésztából formázzunk diónyi golyókat, és helyezzük egymástól kicsit távolabb a tepsin.

Helyezzük előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten süssük pár perc alatt szép világos színűre, vigyázzunk nehogy túlbarnuljon! A sütőből kivéve a forró golyóknak vájjuk ki az alját, majd tegyük egy tálcára, és hagyjuk teljesen kihűlni. (A bal tenyerünkbe megfordítva fogjuk meg a golyót úgy, hogy az ív belesimuljon, majd egy mokkáskanállal a szélétől kb. 2 milliméterre körös-körül pattintsuk be az alját, majd buktassuk ki, és kaparjuk ki egy kicsit a tésztát.) Gyorsan dolgozzunk, mert csak melegen lehet kivájni a golyókat, ha kihűl, akkor már törik!

A kikapart tésztát morzsoljuk össze, majd keverjük hozzá a kakaót, a porcukrot, a vaníliás cukrot és a rumaromát. A vajat melegítsük össze a tejjel, majd öntsük hozzá a tésztamorzsához, és keverjük alaposan össze. Ezután tegyük be a hűtőbe, hogy egy kicsit megdermedjen, mielőtt a golyókba töltenénk.

A teljesen kihűlt fél golyókat töltsük meg a töltelékkel, majd két felet óvatosan nyomjunk, ragasszunk össze.

Egy tányérba öntsük bele a vérnarancsaromát, egy másik tányérba pedig tegyünk kristálycukrot. Az összeragasztott barackokat ezután gyors mozdulattal forgassuk bele az aromába, majd a kristálycukorba. Ezután tegyük egy sütőpapírral bélelt tepsire, majd hagyjuk pár órát állni, hogy az ízek kellően átjárják.

Megjegyzés

Igazi ünnepi sütemény, melyet egy szép díszcsomagolásban el is ajándékozhatunk. Hűvös, száraz helyen hosszabb ideig eltartható. - kgizike

Ezek is érdekelhetnek

Friss