Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Bánica (bolgár rétes)

30 perc
egyszerű
átlagos
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: Egy tepsit /20x30 cm/ nagyon vékonyan kikenek olajjal. Belehelyezek 2 réteg réteslapot, majd rámorzsolom a szirene 1/3-át, majd újabb 2 lap következik, ismét szirene, és így folytatom, majd a legvégén 2 réteslappal zárom. Felvágom kockákra.

A 3 tojást felverem és összekeverem az 1 dl meleg vízzel, ezt ráöntöm a lapokra, hagyom, hogy kicsit beszívja. Közben felmelegítem a kevés olajat, és utána ráöntöm a vágásokra. Fontos, hogy a lapokat egészen a tepsi aljáig vágjuk fel. A forró olajat csak a vágásokba öntsük, mert különben túl zsíros lesz.

A sütőt előmelegítem kb. 180 fokra, és kb. 20 percig sütöm, míg szépen megpirul. Ha ropogósra szeretnénk, hagyjuk csak kihűlni, ha puhára, fedjük be, miután kivettük a sütőből.

Megjegyzés

Bulgáriában újévre egy fémpénzt rejt el benne a készítője, aki megtalálja, szerencsés lesz az egész évben.
- bebitigris

Ezek is érdekelhetnek

Friss