Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Balkáni fokhagymás, kapros uborkasaláta

15 perc
egyszerű
olcsó
6 adag
Hozzávalók

Elkészítés

  1. Az uborkákat meghámoztam, majd kockákra vágtam. (Ha ecetes öntettel készítettem volna a salátát, meg sem hámoztam volna az uborkákat, így viszont a tejföl, és joghurt keverésében feloldódott só és fokhagyma egyfajta ízes burokként vonta körbe az uborkadarabokat.)
  2. Fokhagymákat kés lapjával összetörtem, megtisztítottam, majd nagyon apróra vágtam. Külön tálban jól megsóztam, olajat töltöttem rá, és kicsit állni hagytam. (Jó tudni, hogy a fokhagyma illóolaja szintén olajban oldódik, ezért használják pl. lángosok kenésére is a fokhagymás olajat)
  3. Közben felaprítottam a lila hagymát, és azt is a sós fokhagymához adtam. A tejfölt, és a joghurtot is elkevertem a fokhagymával, és lila hagymával, és a közben apróra vágott kaporral, majd hozzáadtam a nagyobb tálban lévő uborkához, és jól összedolgoztam az egészet.
  4. Mivel a felaprított uborkát nem sóztam meg, levét nem engedte ki, így nem megvonult állapotban, hanem eredeti roppanósságát megőrizve került a salátába. A fűszeres, kapros joghurt pedig körbevette az uborkadarabokat, ezzel igazi ízkavalkád keletkezett, egy egyszerű salátában.

Megjegyzés

Az ünnepi sültek kitűnő kísérője lehet a balkáni kapros, fokhagymás uborkasalkáta - hajduistvan

Ezek is érdekelhetnek

Friss