hdb20-bg hdb20-img hdb20-img

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Bacon alatt sült debreceni aszalt szilvával

45 perc
egyszerű
költséges
2 adag
Hozzávalók

Elkészítés

  1. Az aszalt szilvát öntsük fel a meglangyosított vörösborral, majd hagyjuk pár órát állni. Ezután tegyük egy szűrőbe és alaposan csepegtessük le.
  2. Két szelet bacont tegyünk egymásmellé úgy, hogy kissé fedjék egymást.
  3. Ezután vékonyan kenjük meg egy kevés mustárral, és az egyik végére helyezzünk rá pár szem aszalt szilvát, majd pedig egy debrecenit és tekerjük fel (mindegyik kolbásszal így járjunk el).
  4. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd spricceljük le vékonyan olívaolajjal. Ezután helyezzük rá a kolbászos tekercseket, és szintén spricceljük meg olívaolajjal.
  5. Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 30 perc alatt süssük szép pirosra.
  6. Közben készítsünk hozzá ízlés szerinti köretet. Pl. a krumplipüré nagyon jól illik hozzá.
  7. Tálaláskor helyezzük tányérra a pirosra sült tekercseket, majd ízlés szerinti körettel kínáljuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss