Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Babos-bárányos

MME MME
5/5

Elkészítés

Elkészítés: A bárányhúst felkockázzuk, sózzuk, borsozzuk, rozmaringgal és zúzott fokhagymával fűszerezzük, majd állni hagyjuk 1-2 órát. Aztán a húst egy kevés olívaolajjal kikent hőálló tálba helyezzük, majd lefedve a sütőbe toljuk, és készre sütjük. Mialatt sül a hús, a fejeskászposztát felszeljük vékony csíkokra, besózzuk ízlés szerint, majd nem túl sok olívaolajat tesszük alá, és elkezdjük párolni (köménnyel ízesíthetjük) és készre pároljuk. Ha sok tennivalóm van, a párolt káposztát a főzőlapon addig párolom csak, míg a káposzta kicsit összeesik, majd a sütőbe tolom, lefedve. Így a hússal egyidejűleg készíthetjük, több idő marad másra. Közben a rizst is megpárolhatjuk a szokásos módon, a babot pedig akkor melegítjük fel, amikor már minden kész.

Megjegyzés

Tálaláskor a tányéron külön is elhelyezhetjük, de össze is keverhetjük az összes hozzávalót (én így tettem). - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss