Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Az otthonsütés nagykövete: Szabi, a pék

default user icon
MME
Szabi, a pék neve eddig sem volt ismeretlen a sütni szeretők táborában. Az elmúlt másfél hónapban azonban megsokszorozódott követőinek száma, miután egy országos kovász forradalmat indított.

Honnan jött az ötlet, hogy élőben kovászolj?

Miután márciusban megjártam Londont, majd Barcelonát, hazatérve a biztonság kedvéért önkéntes karanténba vonultam. Örökmozgóként hamar beleuntam az otthoni bezártságba, ráadásul mindenkitől azt hallottam, hogy élesztő és liszt hiány van, ezért úgy gondoltam, talán segíthetek az embereknek azzal, ha közösen indítjuk el és neveljük a vadkovászainkat. Elvégre ehhez a liszten és a vizen kívül csak idő kell, amiből most azért több van.

Számítottál rá, hogy ilyen sikere lesz a kezdeményezésednek?

Az igazat megvallva, eléggé meglepett az érdeklődők magas száma. Lassan egy éve tartok éjszakai kenyér és pékáru workshopokat, amire hatalmas az érdeklődés, már a karantén előtt is fél éves várólistánk volt. Az élő kovászolás azonban minden várakozásomat felülmúlta, ugyanis napról napra több ezer résztvevővel dolgoztunk együtt, akik tele voltak tudásszomjjal, okos kérdéseikkel bombáztak egész nap, amikre alig győztem válaszolni. Aztán eljött a nyolcadik nap, amikor kenyeret sütöttünk a saját kovászainkból és minden csatornámat elárasztották a szebbnél szebb kenyeres fotók. Nagyon büszke vagyok rá, hogy ilyen fantasztikus, egymást segítő tábor alakult ki az oldalamon.

A kenyérrel azonban nem fejeződött be a tanulás, igaz?

Nem bizony! Jött a húsvét, amire kovászos kalácsot fontunk, de készítettünk azóta zsemlét, kakaós csigát, bagelt, perecet, sőt szendvicskenyeret is.

Mik a további tervek?

Az online programok után, most még többen szeretnének tőlem tanulni és bevallom, már én is hiányolom a személyes találkozásokat, a jó hangulatú workshopokat. Amint lehet, újra elkezdjük ezeket tartani, hiszen egyre többen érdeklődnek, nekem pedig még rengeteg ötletem van, amit meg szeretnék valósítani.

Milyen workshopokon vehetünk részt nálad?

Az éjszakai kenyerezés a nagy kedvenc, amit szombatonként tartunk és a résztvevők egy teljes műszakot dolgozhatnak végig velünk. Számos tésztatípuson gyakorolhatnak, különböző formázásokat próbálhatnak ki, és 11 óra alatt belekóstolhatnak abba, hogy milyen a pékek élete. Ezt különösen azoknak szoktam javasolni, akik egy pékség nyitását tervezgetik, és egyébként is tele vannak kérdésekkel, na meg kétségekkel. A másik favorit a pizza workshop, amire egész társaságok szoktak hozzánk kivándorolni Szentendrére. Ezen a programon több fajta tésztával dolgozunk, és míg az egyikből vékony tésztájú pizza lesz, a másikba kakaópor kerül és desszert pizzaként zárja a napot. A dagasztástól kezdve, a formázáson, a feltétezésen át, egészen a sütésig végigjárjuk a pizzát, beszélünk alapanyagokról, szokásokról, házi praktikákról. Búcsúzóul pedig bárki kaphat egy adaggal a lassan 104 éves kovászomból. Legújabb workshopunk pedig Dolce Vita névre hallgat, ami egy teljes nap az édes élet és az olasz gasztronómia jegyében, házi tészta és pizza készítéssel, ínycsiklandó olasz édességekkel és az elmaradhatatlan proseccóval.

PÉKSULI SZABIVAL: ÍGY KÉSZÜL A KLASSZIKUS LEKVÁROS BUKTA >>> 

TÖKÉLETES SÓS VAJAS TÉSZTA KIFLIHEZ, ZSÖMLÉHEZ, CSIGÁHOZ >>> 

ÍME, A TÖKÉLETES KOVÁSZOS KENYÉR TITKA >>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss