Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Az egész ország kiállt a hamburgerező mentőápoló mellett, miután valaki bemószerolta

default user icon
MME
Néhány napja egy „önkéntes rendőr” azt sérelmezte húsvétkor a fővárosi mentőkhöz eljuttatott panaszlevelében, hogy az egyik szolgálatot teljesítő bajtársuk ebédet merészelt vásárolni egy budapesti hamburgeresnél, amiről fényképet is készített. Az abszurd eset után az OMSZ azonnal kiállt kollégájuk mellett, azóta pedig már az érintett is megszólalt a történtek kapcsán. Sőt, nem sokkal később számtalan vendéglátó egység, köztük a Zing Burger is egy kedves kezdeményezéssel reagált.

Húsvétkor egy furcsa lakossági bejelentés futott be az Országos Mentőszolgálathoz. Egy férfi azt sérelmezte, hogy az egyik szolgálatot teljesítő kollégájuk ebédet vásárolt elvitelre, amiről "jó polgár" módjára még egy fotót is készített. A feljelentő pechére azonban kiderült, hogy az esetkocsi amikor megállt Szentendrei úti burgeresnél, már nem ellátás alatt, vagy helyett, hanem kórházból a mentőállomásra tartva tette mindezt.

A mindössze 1 perc 51 másodperces ebédvásárlással nem veszélyeztették az egység riaszthatóságát, vagy a „bevonulás” útvonalát, amit természetesen a kötelező távolságtartást figyelembevétele mellett végeztek. A vizsgálat egyébként arra is rámutatott, hogy a mentősök miután megvásárolták a hamburgert, állomáshelyükhöz érve azonnal riasztást kaptak, így elfogyasztani csak jóval később tudták.

Csattanós válaszvideóban reagált a mentőápoló feljelentőjének

 

 

A Zing Burger ki kiállt az életmentők mellett 

Miután a mentősök főigazgatója és a társadalom nagy része is kiállt az ápoló mellett, büfések, gyrososok, pizzériák, éttermek biztosították támogatásukról nem csak őt, hanem a több mint 8000 szolgálatot teljesítő bajtársát is. Nagylelkűségüknek köszönhetően ma már kedvezménnyel, vagy teljesen ingyen burgerezhetnek abban a 20 percben, amiben egy szolgálat alatt lehetőség van. 

Egy mentős sem maradhat hamburger nélkül! Mi számíthatunk Rátok, Ti számíthattok ránk. A Zing Burger csapata a héten...

Közzétette: Zing Burger&Co – 2021. április 7., szerda

Itt jött képbe a Zing burgerlánc is, akik a Budapest mellett már Debrecenben és Székesfehérváron is jelenlevő üzletükkel összefogva száz burgert osztanak szét a három város keményen dolgozó mentősei között hálájuk jeléül. Susánszky Ádám tulajdonos arra a kérdésre, hogy ez mennyibe kerül nekik mindez, csak annyit mondott: - Nem számoltuk ki, csak csináljuk!

Ajánljuk még:

Ezek is érdekelhetnek

Friss