Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Aszpikos sonkatekercs

MME MME
5/5
60 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • 40 dkg franciasaláta
  • 8 vékony szelet gépsonka
  • 2 dl tartármártás
  • 5 dkg tehéntúró
  • tejföl
  • torma
  • 2 db húsleveskocka
  • fél citrom leve
  • 2 púpozott evőkanál zselatinpor
  • 1 kávéskanál porcukor
  • csipetnyi só
  • A díszítéshez:
  • 2 db keménytojás
  • fél csokor petrezselyem

Elkészítés

Elkészítés: A húsleveskockát 6 dl vízben felfőzzük, és hagyjuk kihűlni. A zselatinport lábasba szórjuk, és a már kihűlt levesből 2 deciliternyit, illetve a citromlevet ráöntjük. Összekeverjük, megáztatjuk, ha már egyben áll az egész, ráöntjük a többi húslevest, és kis lángon, folyamatosan kevergetve feloldjuk.

A túrót a tejföllel, a tormával, a sóval és a cukorral összekeverjük. A sonkaszeleteket egyenként megkenjük a krémmel és felcsavarjuk.

Egy hosszúkás jénait fóliával kibélelünk úgy, hogy pereme is legyen. Egymás mellett elhelyezünk benne 8 tojáskarikát, és rátesszük a petrezselymet. Az aszpikos léből a tojáskarikákra kenünk egy keveset. Az így elkészített formát hűtőbe tesszük.

Az aszipkos lé felével összekeverjük a
franciasalátát és a tartármártást.

A hűtőből kivett formában elhelyezzük a
sonkatekercseket, amelyre rákanalazzuk a megmaradt zselatinos húslevest. 10 percre mélyhűtőbe tesszük, ezután egyenletesen elosztjuk rajta a zselatinos
franciasalátát. A tetejét befedjük fóliával, és hűtőszekrényben legalább fél napig dermesztjük.

Tálalás előtt tálra borítjuk, a fóliát óvatosan lehúzzuk a tetejéről, majd szeleteljük.

Megjegyzés



Fotó: AS - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss