Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Aszalt áfonyás libamájpástétom

MME MME
120 perc
mester
költséges
6 adag
Hozzávalók
Allergének
  • Glutén
  • Tojás
  • Tej

Elkészítés

  1. Előző nap a megmosott libamájat egy edénybe tesszük, majd felöntjük úgy, hogy teljesen ellepje azt. Lefedjük, és egy napra betesszük a hűtőbe. Az aszalt vörös áfonyát borba (tokaji aszú) áztatjuk.
  2. Másnap leöntjük a libamájról a tejet, majd kisebb darabokra vágjuk, vagy törjük miközben egy hegyes kés segítségével kihúzzuk belőle az inakat. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
  3. A pástétomformát kibéleljük folpakkal úgy, hogy túllógjon a szélein, majd belenyomkodjuk a májdarabokat, közéjük pedig a leszűrt áfonyát. Ezután ráhajtjuk a folpakot, a formát tepsibe állítjuk, aztán vizet öntünk majdnem a forma pereméig, majd 80 fokos sütőbe tesszük kb. 40 percre.
  4. Ha letelt az idő, kivesszük a sütőből, majd egy nehezéket, például konzervdobozokat teszünk a májra, hogy kinyomjuk belőle a zsírt. Miután kihűlt, betesszük a hűtőbe. Tálalás előtt kifordítjuk a pástétomot a formából, és lehúzzuk róla a fóliát. Felszeleteljük, tálcára tesszük, majd pirított kalácsszeletekkel kínáljuk.   

Ezek is érdekelhetnek

Friss