Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Aranyszínű tojáscurry rizzsel

MME MME
5/5
30 perc
egyszerű
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A rizst a megszokott módon készítsük el: kevés só hozzáadásával 1,5x-es vízben pároljuk puhára.

A tojásokat forrástól számított kb. 6 perc alatt főzzük keményre, hideg vízben hűtsük le, majd hámozzuk meg őket.

Egy serpenyőben olvasszuk meg a vajat, majd futtassuk meg rajta az apróra vágott hagymát és zúzott fokhagymát. Ha már megpuhult a hagyma, adjuk hozzá a nagyobb kockára vágott paradicsomot, és folyamatos kevergetés mellett főzzük puhára. Adjuk hozzá a kókusztejet, majd fűszerezzük kurkumával, curryvel és cayenne borssal, ízlés szerint sózzuk. Forraljuk fel, és lassú tűzön további 2-3 percig főzzük, amíg a szósz besűrűsödik.

Közben egy magasabb falú serpenyőbe öntsünk bőven olajat, forrósítsuk fel. Ebben süssük ki a tojásokat – 2 adagban, hogy az olaj ne hűljön le nagyon. Ízlés szerint a tojásokat félbe is vághatjuk, úgy is nagyon látványos lesz. Addig süssük a tojásokat a forró, bő olajban, amíg aranyszínűek és kívülről ropogósak lesznek. Szedjük papírtörlőre, hagyjuk lecsöpögni,majd adjuk a kókusztejes-currys raguhoz, melegítsük össze.

A párolt rizzsel tálaljuk, megszórva friss korianderrel.

Megjegyzés

Péter András receptje, fotó: Tóth András, styling: Filep Kata - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss