Anyu sütije

Ilyesféléket: amint felébred a drága és észleli, hogy még mindenki az igazak álmát alussza, lesettenkedik a lépcsőn, be a konyhába, és támadást intéz a kincsesszekrény ellen. A kincsesszekrény a ház fénypontja: minden van, amit a sütéshez, édességek készítéséhez használunk. Na nem liszt meg cukor, hanem mazsola, datolya, más aszalt gyümölcsök - mogyoró, mandula, kókusz, marcipán, nyújtható, színes cukormáz, cukorgyögyök, tortadara, étcsokoládé, tejcsokoládé, fehér csokoládé, xilites csokoládé... stb. Nevezhetnénk bátran Gombóc Artúr szekrényének is.

Tudom, az ilyesmit széfbe kellene zárni – de ebben a házban semmi nem zárható (kaparom is a falat miatta), egyedül csakis a gyógyszerraktárunk van kulcsra zárva – az is csak azért, mert egy ócska, öreg bőröndben tároljuk. A konyhába is szabad a bejárás (pedig már sok mindent próbáltam), nem beszélve a szekrényekről. A kincsek ugyan magasan vannak – de ez hol lehet akadály...? Napközben megközelíthetetlenek az édességek, mert résen vagyunk. De a mi ártatlan legkisebbünk már most rájött, micsoda lehetőségek rejlenek az öntudatlanságban. Egyelőre szerencsére csak a másokéban... Reggelenként szépen kirámolja a trezsört. Aztán visszajön, befurakszik mellénk és közli:
– Egy csoki jetöjt a másik kettő mejjőj...
Először szóra se méltatom a problémát, de mikor végtelen türelemmel negyedszer is elmondja, muszáj valahogy jeleznem, hogy hallottam.
– Nem baj, fiam, alszunk! - erőltetem ki a szavakat a számon.
Ebben aztán mindenki megnyugszik, és egy ideig tényleg alszunk is. Aztán ismét megszólal:
– Megnézem a fiúkat, felébjedtek-e máj!
– Ne! Hagyd őket! - szólok utána, de már meg se hallja, olyan messze jár. Aztán vihogás (Kelétől), visítás (Flóristól), morgás (Sebőtől): a szokásos zajok – és egyre hangosabbak. Lassan én is ébredek.
De ha nem így lenne, Flóris akkor is gondoskodik a dologról.
– Mamma, pucéj vagyok, nézd!!! - szalad be anyaszült meztelenül (épp a nudista korszakát éli).
– De jó. Na gyere ide, te kis pucéregér! Gyere, betakarlak, nehogy megfázzon a kis seneked.

Odabújik, de már nem fér a bőrébe. Hangosan beszél, kivadássza a füldugót az apja füléből... Beáldozom magam:
– Na jó, gyere, lemegyünk. Felöltözöl, aztán adok tejet – mondom, és nyújtózom egyet. Keresem a fülbevalóm a párna alatt. Igazából csak most nyitom ki a rendesen a szemem. -  Jesszus, mi ez? - nézem a fejem alatt a fekete foltot a lepedőn.
Az első kusza gondolatom az, hogy az éjjel kifolytak a fejemből a sötét gondolatok... aztán megtalálok egy alig felismerhető maradványt. Csoki. Szóval, erről a letört darabról csipogott az én kis madaram... Én meg xilites csokin aludtam mostanáig. Igazi csokigyáros élmény! Külön jó, mert a héten cseréltem ágyneműt – az eső is feszt esik, nem két pillanat, mire megszárad egy ilyen lepedő... Na jó. Kezdjük el a napot, hagyjuk a sírást!

Lejövök, öltöztetek, tejet adok. Leteremtem Sebőt, amiért ki akarja túrni Flórist a helyéről a kanapén (fáááázik!, de közben nem nézi meg, fel van-e kapcsolva a fűtőtest...) Aztán kávé - újabban mogyorótejjel iszom. Ez eddig a legjobb változat! Bemegyek a nappaliba, írnom kell. Nagyon ideje van, most már tényleg fel kell mutatni valamit. Próbálom kiszabadítani a gépet. Felteszem a gyöngyös tálat a wigjig tábla tetejére. Félretolok egy barna és egy zöld gyöngyökkel teli üveget.  Fel akarom venni a gépet, de egy drót beleakad a billentyűzetebe... a spulni leesik, lepereg, szanaszét az asztal körül. Na erre most tényleg nincs időm! Hagyom.

Átvillan az agyamon, hogy ezt az anyukák nem így szokták, és hogy X-szel, Y-nal, akiknek olyan szép mosdatott gyerekeik vannak, meg az asztalnál is fegyelmezetten ülnek – náluk ez biztosan nem történhetne meg... Az enyémhez hasonló esetek nagyjából az egyetemi kolesz első éveiben végképp lefutnak... Pedig milyen komoly gyerek voltam! Erre tessék. De legalább a gyöngyök nem szóródtak ki. Mert akkor megint lőttek volna a cikknek...

Beülök az antik arany kuszaság közepébe, ölembe veszem a gépet és írok.

Kérdések az anyaságról

Ti már felnőttetek? Egészen? Érzitek is? Zsigerből jön az anyaság, a felelősségteljes viselkedés, a mérlegelés, higgadt döntések, magabiztos fellépés? És rend? Jut idő a rendre és a gyerekre egyaránt?

Úgy látszik, én nem lettem komoly felnőtt. Rebellis maradtam – holott sose voltam igazi lázadó. Köztük is mindig ellenzéki voltam.  Olyanok vagyunk a férjemmel, mint zsák meg a foltja:  mint két megöregedett egyetemista, akik máig sem hajlandók megfelelni a külsőségeknek... Pedig én néha szeretnék. Szeretnék „rendes anyu” lenni, akinél mindig rend van, aki következetesen ráneveli a gyerekeit, hogy enni csakis a konyhában, tányér fölött szabad, vagy hogy a játékokat használat után mindig szééépen vissza kell tenni a helyükre. De egyszerűen nincs időm rá, hogy folyamatos háziőrizetben tartsam őket.

Örülök, ha néha leültetem őket, hogy gyakorolják az írást vagy a számtant... Ehelyett Sárkányországról beszélgetünk és sütit eszünk a kádban, rímekre vadászunk, hogy elüssük az időt az autóban, és elnézem nekik, hogy kislabdának használják a plüssállatokat, gátat építenek a veteményesben és úgy jönnek be, mint egy falka varacskos disznó. Néha írunk is. Nem kötelességből, hanem, mert szeretjük. Jó nézni, ahogy a ceruza kerek betűket formál, jó hallgatni a töltőtoll sercegését a papíron, és figyelni, ahogy szárad a tinta. Jó érzés, ahogy az is, ahogy az életünk kuszaságából előtűnik egy történet. Kereken, egészen, mintha valaki direkt csinálta volna.

Sütivásár megint

A héten például megint sütivásár volt Sebőék osztályának. És bár a múltkori incidens után nem sok kedvem volt hozzá, Sebő miatt mégis sütöttem egy tortát. Krémet kevertem, sőt még zselé is került a tetejére, hogy minél ínycsiklandóbb legyen.

Ilyenkor az iskola céljaira gyűjtenek. Olyan sütit próbálok készíteni, amiért sok pénzt kérhetek. Szándékosan nem készítek egyszerűt - muffint, brownie-t, flapjacket és társait -, mert abból van elég. Nincs azzal baj, szépen fogynak, hiszen ezek az iskolások ilyeneken nőttek fel. De azt csinálják csak a szigetlakók, meghagyom nekik! Nyilván jobbak is benne, mint aki nem ehhez szokott. Maradtam hát én is a kaptafánál: gyümölcskoszorú készült, 11-kor feküdtem le miatta. A koszorúforma kicsit megnehezítette a dolgom: a krém is, a zselé is egyenetlen lett, mondhatni „rusztikus”, de azért így is elég kecsegtető volt a látvány. Finom is lett, tudom. Másnap jött a neheze: be kellett csomagolni, és valahogyan a gyerekek lelkére kötözni, hogy nagyon, de nagyon figyeljenek rá, mert sokat dolgoztam vele, de egy rossz mozdulat is elég, hogy moslék legyen belőle, mire odaér... És ők megtettek minden tőlük telhetőt. A csomag szépen megérkezett, én meg délelőtt verset faragtam a sütivásárról nagy jókedvemben – vasalás közben.

De megint megjártam: „túl jót” csináltam. Az egyik szülői munkacsoporthoz tartózó anyuka, aki lelkes volt és vállalta az árusítást, mindjárt az elején kinézte magának. Bagóért (Ł2-ért) megvette.  Persze megvették volna mások is, érdeklődtek is, többet is adtak volna, mert a kuszasága ellenére azért elég finomnak látszott. De hát már nem volt eladó... És ez a Charity Lady biztosan úgy érezte, ez neki egyenesen jár az iskolának tett jószolgálataiért... Rég tudom, hogy a fair play meglepően kevés angolra jellemző, de erre azért nem számítottam. Azzal nyugtattam magam, hogy ennél az anyukánál biztos mindig patyolattisztaság van otthon, a gyerekei balettre járnak meg krikettezni, és illedelmesen társalognak étkezés közben.

Nem baj. Elhatároztam, hogy legközelebb kozáksapkát csinálok (pukkadjanak meg!). :D Borítsunk is rá fátylat! Inkább megmutatom a versemet:

Sütivásár – in England

Ma délután sütivásár!
muffin lesz majd muffin hátán,
puffasztott rizs csokiszószban,
sponge cake, brownie, hosszú sorban.
Csokis kenyér, csokis flapjack,
toffee, cookie, műtekercsek.
Keksz csokiban csokis keksszel,
egyszer próbáld ki - csak egyszer!
Három gyerek, ha berobban
kilenc vagon borz-alommal,
Két napig csak cukrot mosok,
Elkent csokit vakargatok
morzsát söprök mindenhonnan...

Gyöngyélet

A péntek délután nagyjából a versikében leírtaknak megfelelően alakult. Szombaton pedig egy kivételesen békés ébredés és reggeli szöszmöt után váratlanul beütött a krach. Egy rendes házban bizonyára ez is elképzelhetetlen.

Tudtuk, hogy Kelemen hivatalos Olivia születésnapi partijára - de azt hittük, a jövő héten lesz. És mikor már szépen elszúrtam az aznapi matatásra szánt időt, váratlanul kiderült, hogy a parti bizony „ma délután” lesz. Mi meg itt álltunk ajándék és csomagolópapír híján... Mit tesz a nyugodt ébredés: senki nem esett pánikba. Ahol ennyi gyöngy van, ott nem lehet probléma ajándék egy kislánynak. Csakhogy az időbe telik ám! Nincs meg azonnal, és rögtön nem is állhattam neki másnemű anyai kötelességeim miatt, nevezetesen hogy ebédet kellett készíteni.

Már főtt a levesben az egész csirke, szállt az illata, lassan ki is kellett szedni, megtölteni. Lent adok receptet! Most elegendő annyi, hogy kölessel töltött fűszeres csirke volt - igazi, friss ecetes salátával. Rég ettem effélét, nekem is jólesett, de nem én voltam az egyetlen. Kaptam a bókokat sorra: „szeretlek Mamma, ez a kedvencem!”, „ ez igazi lakoma!”, „lehetnél királynő szakácsa” stb.. És láttam, hogy valóban ízlik is nekik. Ilyenkor érzem, hogy ez végre valami olyasmi, ami összeköt a „rendes anyukákkal”: finom, meleg ételt adni, s látni az elégedettséget az arcokon. Egy-egy ebéddel rendbe tenni a világot.

Mikor aztán mindenki jóllakott és Flóris is aludni tért, bevonultunk a nappaliba, és a pihenés gyanánt tűt, cérnát, gyöngyöt ragadtunk. Én a medált készítettem el, Sebő a csomagolást, az egyszerű konyhai csomagolópapírt dobtuk fel egy kis nyomdázással, Kele pedig a lánc gyöngyeit fűzte fel.  Ez volt a délutáni „fonó”. A végén bele kellett húzni egy kicsit, hogy az ajándék is idejében elkészüljön, meg a gyerek is tisztességes külsőt öltsön, de elkészültünk! Legyőztük az akadályt, büszke voltam magunkra – és abban a pillanatban cseppet sem bántam a gyöngyös bogarasságomat, vagy hogy szanaszét vannak a cipők az előszobában.

Szerintem Olivia is sokkal jobban járt, mintha idejében eszünkbe jut megnézni a dátumot és veszünk neki valami „rendeset”... Kelemen mindenesetre elégedett volt az ajándékkal, amit vitt – és nekem igazán csak ez volt a fontos.

Sült csirke kölessel töltve

Hozzávalók:
1 egész csirke
minden, amit a húslevesbe tenni szoktunk: sárgarépa, hagymák, petrezselyemgyökér stb.
2 hosszú zellerszár felaprítva
só
bors
friss zöldfűszerek felaprítva: 1 csokor zsálya, 1 hosszabb ág rozmaring, 1 csokor petrezselyemzöld, 2 csokor snidling
1,5 dl tejszín
1 dl félszáraz vagy félédes fehérbor
1 bögre (2,5 dl) köles
petrezselyem
2 tojás
2 evőkanál tejföl

Elkészítés: Az egész csirkét húslevesben előfőzöm, ahogyan szoktam, és ahogyan már meg is írtam nektek. Mindent úgy csinálok, mintha húslevest főznék, csak úgy ¾ óra után a csirkét óvatosan kiveszem belőle. Megeshet, hogy a bőre kicsit felszakad – de cserébe sokkal ízesebb lesz, mintha nem főtt volna előtte a leveszöldségek között. Egy jénai tálon pihentetem, míg egy picit kihűl – csak annyira, hogy hozzá tudjak nyúlni kézzel.
Nekem volt előző napról maradék főtt kölesem, de akinek nincs, az se veszít időt, ha a levessel egy időben felteszi a kölest is főni. 1 bögre kölesre 2 bögre hideg vizet kell számolni. Semmi előpirítás, egyszerűen csak mindent beleönteni egy lábasba, sózni, 1 csokor összevágott snidlinget szórni bele, és közepes lángon elfőzni a levét, majd levenni a tűzről, s fedő alatt hagyni pihenni, amíg szükségünk nem lesz rá. A petrezselyem felét és a felaprított zellert ekkor keverem bele. Ez így már fogyasztható is, de én most tölteléknek használtam.

Mikor kissé kihűlt, hozzákeverek 2 evőkanál tejfölt és néhány felaprított zsályalevelet. Megkóstolom, sózom, borsozom, majd hozzáteszem a nyers tojásokat, és alaposan összekeverem. A csirke eddigre ki is hűl, amennyire kell. A belsejét kissé bedörzsölöm sóval, a külsejét is, csak azt egy kicsit jobban. A köles egy részét a csirke belsejébe tömködöm, ami megmarad, abból kis gombócokat formázok, és a hús mellé rakom. Végül a megmaradt zöldfűszereket belekeverem a tejszínbe, és leöntöm vele a madarat.
Óvatosan letakarom alufóliával, majd 200 fokos sütőbe tolom még ¾ órára. Ekkor leveszem a fóliát, aláöntöm a bort, és még 15-20 percig sütöm.

Gyereknapi gyümölcstorta

Vasárnap aztán elérkezett a teljes megvilágosodás. Főznöm nem kellett, mert tisztes ebédünk volt a tegnapi csirkéből. Sütni viszont igen: az én fiaim is ráéheztek ugyanis a gyümölcstortára. Még pénteken megígértem nekik, hogy a hétvégén magunknak is sütök egyet. S bár a gyereknapról teljesen megfeledkeztünk – ezzel a sütivel akaratlanul is megünnepeltük.

Nem akartam pontosan ugyanolyat, ezért kicsit újítottam a recepten. Nem sokat – épp csak a búzaliszt mennyiségét igyekeztem még kevesebbé tenni.

Hozzávalók:
A piskótához:
5 tojás
25 dkg cukor
csipet  só
10 dkg étkezési keményítő
10 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
5 dkg fehérliszt
1 teáskanál sütőpor
5 evőkanál langyos víz
A krémhez:
1 csomag vaníliás pudingpor
4 evőkanál cukor
3 dl tej
1 dl tejszín
15 dkg vaj
A tetejére:
1 csomag tortazselé

Elkészítés: A piskótához a tojásokat szétválasztom, és a sárgájukat a cukorral habosra keverem.  Közben fokozatosan belekeverek 5 evőkanál langyos vizet. A fehérjét a sóval kemény habbá verem. A száraz anyagokat összekeverem, majd óvatosan és fokozatosan összekeverem a három tál tartalmát: a liszteket, a fehérjét és a sárgáját.
Kivajazott, kilisztezett tortaformába öntöm, és 150 fokra előmelegített sütőbe tolom. 10 percig ezen a hőfokon sütöm, majd felveszem a hőt 180 fokra, és így sütöm még 30-35 percig. Tűpróbával ellenőrzöm, és ha jó, akkor a kikapcsolt sütőben hagyom még 15 percig.
A krémhez a pudingot a tasak hátulján levő előírás alapján készítem. Annyi a különbség, hogy fél liter tej helyett csak 4 dl folyadékot teszek hozzá, abból is 1 deci tejszín – a többi tej. Amikor a puding szépen besűrűsödött (anyukám szerint meg kell hogy álljon benne a kanál), akkor félrehúzom, és tovább kevergetem még 1 percig. Utána is meg-megkeverem időnként. Mikor még langyos, de már nem meleg (a kéz kibírja), akkor beleteszem a vajat, és addig keverem, míg teljesen el nem keveredik benne, s meg nem változtatja a krém állagát. Akkor kész.

A tortát 3 lapba vágom, és mindjárt rá is kenem. Bogyókat, gyümölcsöket szórok rá – a miénkről most lemaradt, de nagyon finom rajta a banán például. Már így is szép, így is nagyon finom, de a zselé teszi rá a koronát.
Elkészítek egy adag zselatint a zacskóján levő leírás szerint. Míg hűl, addig, a tortát sütőpapírral veszem körbe, jó szorosan tapadjon! S szép lassan kanalazom rá a folyékony zselét.

Anyu sütije

Ez most „pont olyan lett”, amint kell. A krém selymes és sima, a zselé pedig egyenletesen fénylett a sütemény tetején. És a bogyók… a bogyók lettek a legfőbb ékességei. Ahogy kentem a krémmel a tortát, ahogy az orromba szállt a piskóta és a gyümölcsök illata, az egészen régi emlékeket idézett. Kezdett derengeni valami... Hogy ez már egészen olyan, amilyet az anyukák csinálnak, mármint az igazi anyukák – azok, akik képesek rendet tartani, és esténként ruhákat hajtogatnak gyöngyfűzés helyett. Azok, akiknél mindig minden virág meg van locsolva és a gyerekszobában nem botlanak el a könyvekben... Ez már egészen olyan lett, amilyet „Anyu” csinál. Például az enyém is.  És amikor megkóstoltam, akkor egészen világossá vált: felnőttem. Még nem szereztem meg a minden-területre-kiterjedő-képesítést, de itt a konyhában már én vagyok „Anyu”.

És egyszer, hamarosan, eljön az idő, amikor rend is lesz minálunk. Amikor nem termelődik két óránként újra a káosz, és nekem is jut végre időm a külsőségekre. Nagyjából akkor, amikor a legkisebb fiam is elég nagy lesz ahhoz, hogy ne dugjon csokoládét a párnám alá. Akkor majd én is kvalifikált anyuka leszek.

És hirtelen elfelejtjük a földön heverő ruhákat, a szétdobált cipőket és azt, hogy volt idő, mikor a vasárnapi ebéd a székfoglaló játékra hasonlított legjobban. Akkor ezek a bohóságok, mint a gyöngy, az írás, a „neveletlenségek” és lazaságok, amiket szándékosan vagy erő híján megengedek, a rendetlenség, amivel naponta küzdök, mindez hirtelen érték lesz. Megannyi megszerzett kincs, zsákmány: kreativitás, fantázia, sok-sok apró barázda a kis fejekben. Kincs, amiért keményen megdolgoztunk, de már a miénk.

Szép lesz, mint a bogyók a gyümölcstorta tetején. Addig meg itt van „Anyu sütije”, amit körbeülünk néha. Amit ámulva és csodálattal néznek - és elégedetten fogyasztanak a fiaim. Amitől egészen biztosan tudhatom, hogy nem csak Mamma vagyok, de egyenesen én vagyok ANYU.