hdb20-bg hdb20-img hdb20-img

Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Ananászos-kókuszos ekler fánk

MME MME
60 perc
rafinált
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • Az égetett tésztához:
  • 10 dkg vaj
  • 15 dkg liszt
  • 4 tojás
  • Valamint:
  • 4 evőkanál kókuszreszelék
  • 4 szelet konzerv ananász
  • 2 dl tejszín
  • 8 dkg cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 csomag habfixáló
  • 2 evőkanál porcukor

Elkészítés

Elkészítés: Felforralunk 2,5 dl vizet a vajjal és egy csipet sóval. A lábost félrehúzzuk, egyszerre beleöntjük a lisztet, és habverővel addig keverjük, amíg a massza gombóccá összeáll, és elválik az edény falától. Hagyjuk kissé kihűlni.

Egymás után a tésztába dolgozzuk a tojásokat úgy, hogy a következő tojást csak akkor adjuk hozzá, ha az előzőt már felvette.

A masszát csillagcsőrös habzsákba szedjük, és sütőpapírral kibélelt tepsire, megfelelő távolságot tartva, kb. 10 cm hosszú, kissé megcsavart csíkokat nyomunk. 200 fokra előmelegített sütőben kb. 20 percig sütjük.

A tésztadarabokat hagyjuk kicsit hűlni, majd vízszintesen félbevágjuk, és hagyjuk teljesen kihűlni.

A kókuszreszeléket bevonatos serpenyőben zsiradék nélkül megpirítjuk. Az ananászt lecsepegtetjük és apró darabokra vágjuk. A tejszínt a cukorral, a vaníliás cukorral és a habfixálóval kemény habbá verjük.

A tejszínt a sütemények alsó részére kenjük, ananászt és kókuszreszeléket szórunk rá, és ráborítjuk a sütemény felső részét. Porcukorral megszórva tálaljuk.

Megjegyzés



Fotó: AS - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss