Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Almarózsa

60 perc
egyszerű
olcsó
2 adag

Elkészítés

  1. Az almát félbevágjuk, kimagozzuk, majd vékony szeletekre vágjuk.
  2. Egy tálba kevés vizet öntünk, belefacsarjunk citromot, összekeverjük és beletesszük az almaszeleteket. A tálat körülbelül 3 percre a mikróba tesszük, hogy az alma lágyuljon.
  3. Kibontjuk a leveles tésztát, a nyújtódeszkát behintjük liszttel és kinyújtjuk a tésztát. A téglalapra nyújtott tésztát 6 egyenlő csíkra vágjuk.
  4. Egy kis tálba tesszük a sárgabaracklekvárt és két evőkanál vizet, majd összekeverjük. Ezt is 1 percre a mikrohullámú sütőbe tesszük, hogy „tapadós” állagot kapjunk.
  5. A tésztaszeleteket megkenjük a sárgabarackos zselével, és az almaszeleteket ráhelyezzük a tésztára úgy, hogy az félig takarja be. Ízlés szerint meghinthetjük fahéjjal. A tészta másik felét ezután visszahajtjuk az almaszeletekre, majd hosszában felgöngyöljük. Ezzel készen is van a rózsa forma. Ugyanezt ismételjük meg a maradék 5 szelettel.
  6. A felgöngyölt desszerteket muffin tálcába helyezzük.
  7. 190 fokra melegített sütőbe helyezzük, majd  40-45 perc alatt készre sütjük. Utána 10-15 percig hagyjuk pihenni, végül megszórjuk porcukorral.

MÉG TÖBB BARACKOS SÜTEMÉNY >>> 

13 EGYSZERŰ ALMÁS SÜTEMÉNY >>>

fahéjas finomságok >>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss