Ha valaki takarékosan főz, nem jelenti azt, hogy ízetlen, ami a tányérra kerül. Sőt, pont az, aki kevés alapanyagból készít ebédet, az fog arra törekedni, hogy minél ízletesebbek legyenek a fogások. Sajnos még mindig nagyon sok élelmiszer kerül a szemétbe, akár nyersanyag, akár megmaradt készétel formájában. Egy konyhában pedig sok-sok mindent fel és el lehet használni. Íme egy takarékos ebédmenü, amihez mindössze egyetlen húsfélére van szükség.

Minden alapanyag érték, legyen az liszt, vöröshagyma, megmaradt élesztő vagy épp valamilyen csontos hús. Egy kis kreativitással mindent fel lehet használni, közel maradékmentesen. A takarékos konyha pedig nem jelent feltétlenül sem kis adagokat, sem ízetlen, egyszerű ételeket. Egy saját példát hoztam nektek, ami jól mutatja, hogy egy látszólag szemétbe való alapanyagból hogyan lehet finomat alkotni. Íme egy takarékos ebédmenü, egy leves és egy főfogás, ami ugyanabból az alapanyagból készült, extra költségek nélkül!

Takarékos ebédmenü egy alapanyagból: így készül sült csirkeszárny és húsleves is
Takarékos ebédmenü egy alapanyagból: így készül sült csirkeszárny és húsleves is
FOTÓ: DRONG / SHUTTERSTOCK

Takarékos ebédmenü: így készülhet leves és főétel is egyetlen alapanyagból

Nálunk általában hétvégén készülnek a sült húsok, ugyanis a munkahelyen bent, mikróban újra megmelegítve a csontos-bőrös sültek már nem olyan finomak, mint frissen. Ha valami igazán szaftos és ragacsos a máz rajta, azt igen nehéz biztonságosan és kulturáltan enni mások előtt. Így esett, hogy a szombati ebéd sült csirkeszárny lett, amiből olyat sikerült venni, aminek három ízülete van. Ez az, aminek a végén ott az a vékonyka, szinte húsmentes, csak bőrből és csontból álló hegyes darabka.

Recept
Egyszerű
Buffalo csirkeszárny air fryerben
150 perc
4 adag
Megfizethető
Tovább a recepthez
recept

Miután feldaraboltam a szárnyakat, a megmaradt hegyes végeket külön tettem. A húsosabb részeket fűszereztem sóval, borssal és fokhagymaporral, egy sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztattam a szárnydarabokat, meglocsoltam olajjal és ropogósra sütöttem a sütőben. Közben kikevertem egy koreai pácot, amibe került reszelt gyömbér és friss fokhagyma, gochujang, ketchup, szójaszósz, méz, halszósz és egy kevés ecet is. Felfőztem, hogy besűrűsödjön és a kisült ropogós szárnyakat megforgattam a szószban. A köret sült krumpli volt, de lehetett volna ragacsos rizzsel is kínálni.

A maradék szárnyvégekből szuper húsleves készíthető
A maradék szárnyvégekből szuper húsleves készíthető
FOTÓ: MARAMOROSZ / SH

Mi legyen a maradék szárnyvégekkel?

Amíg sültek a szárnyak, gondolkoztam, mit lehetne kezdeni a levágott, közel 10 db szárnyvéggel. Kidobni nem akartam, vagyis nem rögtön, amíg fel nem használtam valamire. Így jött az ötlet, hogy egy ízes erőlevest, egy húslevesalapot készítsek belőle. A szárnyvégeket átmostam hideg vízben, és feltettem főni kb 1,5 liter hideg vízbe. Meghámoztam egy sárgarépát és egy fej vöröshagymát. Feldaraboltam és a már forrásközeli vízbe tettem a szárnyvégek mellé.

Recept
Mester
Erőleves húsos raviolival
120 perc
4 adag
Átlagos
Tovább a recepthez
recept

Szórtam bele egy teáskanálnyi szemes borsot, sót és készenlétbe helyeztem egy fél darab csillagánizst. Az ánizs íze nagyon erős, csak a főzés utolsó 10 percében tettem a leveshez, hogy pici ízt adjon neki, de ne uralkodjon az ételen. A szárnyvégekről húst már nem lehetett leenni, így mentek a kukába végül, de sikerült belőlük egy nagyon jó ízű, szuper erőlevest készíteni, ráadásul pont két adaggal, amit meg is tudtunk enni.

 

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

LegfrissebbTörlés
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.