Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MindmegetteAmikor a nyár lassan átcsúszik őszbe, a könnyű saláták és hideg levesek után egyre jobban vágyunk olyan ételekre, amelyek őszi hangulatot teremtenek a konyhában is. Az édesburgonya szép narancssárga színe feldobja a tányért, enyhén édeskés íze jól bírja a fűszereket, és rengetegféleképpen elkészíthető. Éppen ezért összegyűjtöttük a legjobb receptötleteket, amelyekből egy komplett háromfogásos menüt össze lehet állítani, ha édesburgonyára vágyunk.

Fotó: MINDMEGETTE
Kezdjünk egy klasszikus krémlevessel
Ha ősz, akkor krémleves. Mindig biztos választás, ha gyorsan szeretnénk valami igazán finomat az asztalra tenni. Az édesburgonya-krémleves különösen hálás fogás, mert kevés alapanyagból is fantasztikus ételt varázsolhatunk. Az édesburgonya főzés után könnyen krémesíthető, ezért különösebb trükkök nélkül is selymes állagot kapunk. Hagyma, fokhagyma és alaplé remekül kiegészíti, fűszerezésnél pedig bátran játszhatunk az ízekkel.

Garantáltan ez lesz a menü fénypontja
A sütőben megsült édesburgonya már önmagában is finom, de ha megtöltjük, igazán kiadós ebéd válhat belőle. A töltelékbe kerülhet még paradicsom, újhagyma, paprika vagy akár némi sajt is, ha szeretnénk még jobban megbolondítani az ízkavalkádot. Egy kevés tejfölös vagy joghurtos öntettel pedig még krémesebbé tehetjük. Ez a fogás ráadásul maradékmentésre is tökéletes, ha fel szeretnénk használni a maradék sült csirkét vagy kukoricát.
A recephez videó is készült, amely ezen a linken érhető el.

Fotó: MINDMEGETTE
Édesburgonyás torta? Igen!
Elsőre talán szokatlannak hangzik, pedig az édesburgonya és a sajttorta meglepően jó párost alkot. Az ízvilága valamelyest a sütőtökös desszerteket idézheti, de az édesburgonya karaktere visszafogottabb, ezért azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik a sütőtököt kevésbé kedvelik.

Ha egy kis nasira vágynánk
És mi legyen akkor, ha délután megkívánunk valami ropogósat? Természetesen az édesburgonya erre is jó. Vágjuk nagyon vékony szeletekre, forgassuk át kevés olajjal és fűszerekkel, majd süssük ropogósra. Só mellett fokhagymapor, füstölt paprika, chili vagy akár rozmaring is kerülhet rá.
Tipp: Arra érdemes figyelni, hogy a szeletek lehetőleg hasonló vastagságúak legyenek, különben néhány már megéghet, mire a vastagabbak megpirulnak.

Ha kipróbáltad valamelyik receptünket, vagy van egy saját, jól bevált ötleted, oszd meg velünk a Főzzünk együtt a Mindmegettével Facebook-csoportban! Ha pedig a Mindmegette videós tartalmai között is böngésznél, akkor kövess minket a TikTokon, vagy látogasd meg YouTube-csatornánkat.















