Alapételek

Vidéken még ma is eszik a lábatlan tyúkot, meglepődsz, ha megtudod, milyen receptről van szó

A legtöbb helyen talán lábatlan tyúknak nevezik, és egyszerre rejtélyes és érthetetlen, magyarázatra szoruló név, ellentétben a tőtikével, amiből már ki lehet következtetni, hogy milyen ételről is lehet szó. A lábatlan tyúk ugyanis nem állat, de eledel, ráadásul sok helyen még ma is gyakran kerül az asztalra.

A lábatlan tyúk népies kifejezés, és amint megismered a történetet mögötte, máris értelmet nyer ez a név. Sok helyen ismert, épp ezért tájegységenként eltérő lehet a megnevezése, és kevésbé árul zsákbamacskát például a tőtike, ennek a fogásnak a másik elnevezése. A lábatlan tyúk vagy tőtike ugyanis egy töltelék, egy sok helyen mai napig fogyasztott, klasszikus levesbetét.

Lábatlan tyúk, vagyis a tőtike receptje
Lábatlan tyúk, vagyis a tőtike receptje
FOTÓ: MINDMEGETTE

A lábatlan tyúk, vagyis a tőtike receptje

A lábatlan tyúk, vagyis a tőtike egy olyan töltelék, aminek az alapját a tejbe áztatott zsemle adja, amihez tojást, hagymát, petrezselymet és különféle fűszereket, sőt néha májat is kevernek. Ezt valahol betöltik a szárnyasba és így sütik meg a húst, de sok helyen a csirke nélkül, önállóan készítik. A tölteléket zacskóba téve, a levesbe lógatva előfőzik, majd sütik, vagy pedig rögtön tepsibe öntve a sütőben készítik el.

A nevét onnan kapta, hogy a húsból kimaradó vagy fennmaradó tölteléket külön is elkészítették, hogy jusson minden családtagnak, így lett a kimaradt töltelék hústalan, lábatlan...

Kósa Kolos, a Mindmegette maestrója készített már rongyos lapótyát, kiflikochot és pöcsmácsikot, ezúttal pedig a lábatlan tyúk receptjét készítette el videón.

A lábatlan tyúk hozzávalói:

  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 csokor petrezselyem
  • 1 tk. borsikafű
  • 5 db zsemle
  • 3-4 dl tej
  • bors
  • 5 db tojás
  • 1/4 tk. sütőpor
  • 1 tk. vaj

Elkészítés:

  1. A hagymát meghámozzuk, felkockázzuk, kevés olajon üvegesre dinszteljük. Közben megsózzuk, végül hozzáadjuk a megmosott, apróra vágott petrezselymet és a borsikafüvet.
  2. A szikkadt zsemléket tejbe áztatjuk, majd jól kinyomkodjuk, és keverőtálba tesszük, majd hozzáadjuk hagymás petrezselymes keveréket, ízesítjük sóval, borssal. A tojásokat villával felverjük, és ezt is a zsemlés keverékhez adjuk, végül a sütőport is belekeverjük.
  3. Az egészet jól összekeverjük. Egy tepsit kivajazunk, majd beleöntjük az alapot, és a 180 fokra előmelegített sütőben szép pirosra sütjük nagyjából 30 perc alatt.
  4. Ezután már szeletelhetjük, ahogy szeretnénk, és fogyaszthatjuk is!

 

Ajánlott tartalmak

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Hozzászólások (0)

LegfrissebbTörlés
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Friss sztorik

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Mindmegette Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.