A dédi sem csinálta másképp a káposztás pogácsát, a zsírtól lesz porhanyós, a cukortól pedig picit édes


A pogácsa a magyar gasztronómia egyik legnépszerűbb sós aprósüteménye, aminek egyszerű receptje generációkon át öröklődik a családban. Sokféleképpen elkészíthetjük, hiszen létezik sajtos, túrós, vajas, töpörtyűkrémes, burgonyás és még káposztás pogácsa is. Ez nemcsak szuper vendégváró, hanem fantasztikusan finom sörkorcsolya is. Akárcsak a tepertős esetén, itt is a hajtogatás során kerül az édes-sós töltelék a tésztába, de megéri rászánni az időt, mert nemcsak mutatós, hanem mennyei jó is lesz az íze!

A Sütisuliban már többféle pogácsát is készítettünk, sütöttük már grillben, így kapott fantasztikus, füstös ízt, legutóbb pedig töpörtyűkrémet hajtogattunk a kelt tészta rétegei közé. Ezúttal ugyanezt a hajtogatásos módszert alkalmaztuk, csak a sós és zsíros krém helyett a kissé karamellizált káposztát kentük a tésztára. A káposztás pogácsa ízvilágában emlékeztet a káposztás tésztára, aki pedig azt szereti egyszerre sósan és édesen, azaz borssal és porcukorral egyszerre megszórva enni, az ezt a pogácsát is próbálja ki.

A pogácsának már a tészta önmagában is finom ízt ad, ugyanis bőségesen kerül bele zsiradék. A tészta a kacsazsírtól, a vajtól és a tejföltől lesz igazán porhanyós, másnap is puha, de sajnos esélytelen, hogy megérje a másnapot, hiszen még melegen elkapkodják majd. Nálunk is ez történt. A pogácsa másik ízesítője a káposzta, amit zsíron dinsztelünk, majd a végén sóval, borssal fűszerezünk és egy kevés cukorral édesítünk, ettől lesz az összhatás még fenségesebb. Nem kell félni, nem lesz édesség ez a pogácsa, de pont annyira lesz édes, amennyire kell!
A káposztás pogácsa hozzávalói:
A tésztához:
A töltelékhez:
A kenéshez:

A káposztás pogácsa remek vendégváró sós aprósütemény, kiváló sörkorcsolya is, amit akár előző este is elkészíthetünk, de frissen sütve, még langyosan a legjobb. Melegen csak azért nem érdemes falatozni belőle, mert a forró kelt tészta megfekszi az ember gyomrát, és az édes-sós ízvilág a legjobban langyosan, már majdnem kihűlve érvényesül igazán. Szóval érdemes türelmesnek lenni!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.