A hétvégi ebédmenü általában három fogásból áll: asztalra kerül valamilyen leves, amit rendszerint sült húsos főétel követ, zárásként pedig elmaradhatatlan valamilyen sütemény. Mi most két magyaros, klasszikus, hagyományos ebédmenüvel szeretnénk segíteni a készülődést és az ötletelést, amibe azért belecsúszott egy picit extrább fahéjas csiga receptje is.

Ebédmenü hétvégére, főszerepben a hús



Ebben az ebédmenüben a forrón tálalt, magyaros zöldborsóleves jól megalapozza az étvágyat, amit rögtön csillapít is az almával együtt sütött, így enyhén finom édeskés ízt is kapó csirkecomb. A csontos-bőrös húsok úgyis mindig frissen sütve, még melegen a legjobbak, főleg akkor, ha ropog a bőr, és a csontról szintre leomlik a hús. A desszert fahéjas csiga, egy langyos és puha kelt tészta, amit a tetejére kent édes mascarpone tesz felejthetetlenné.
Hétvégi ebédmenü, középpontban a jóféle menzás ízvilág



A menzák nem voltak rosszak! Rengeteg jó étel került elénk az óvodában és az iskolában is. A tojásleves egyszerű, gyorsan elkészíthető és melengető leves, ezzel kezdeni egy ebédet igazán szuper, főleg ha utána egy laktató főzelék következik. A betonfőzelék, vagyis a sárgaborsó-főzelék igazi réme a menzáknak, pedig mennyei finom, pláne ezzel a gusztán tálalt sült debreceni kolbásszal. A zárás pedig nem is lehet más, mind a szaftos és puha, mámorítóan édes kókuszkocka.
Ezekre figyelj, ha hétvégi ebédmenüt tervezel
Ha háromfogásos menüt készítünk, jó ha nem mindegyik fogás nehéz, tartalmas és laktató. Nem kell például a levesben is húsnak lennie, ha a második valami finom, fűszeres és nehéz sült, esetleg rakott egytálétel. A desszert se mindig kelt tészta legyen, mert az elnehezíti a gyomrot, akárcsak a krémes sütemények. A keksz vagy omlós sütemény jó választás, de veszélyes, mert abbahagyhatatlan.
A tésztás fogásokkal is óvatosan bánjunk, főleg ha levesbetétet is kínálunk, illetve bableves után ne jöjjön még egy hüvelyesből készült fogás, mert könnyen puffadást okozhatunk a vendégeknek.













